Elég sok olyan történetet ismerek -- ismerősi körömben és a filmvászonról egyaránt --, amelyben komoly perpatvar keletkezett egy véletlen nyitva felejtett ímélfiókból, elöl hagyott telefonból. A kíváncsiság kisördögétől felbújtott kedves olvasgatása biztosan bajt hozott a fejére: ha nem talált semmi gyanúsat, hát a bizalmatlanság vádjával sújtattatott...
Nos, nálunk ez nem vállóok.
Hétfőn munka után hazaérve Imi alig lépett be a lakásba, köszönni is elfelejtett, egyből azt kérdezte:
- Láttad a képeket?
- Milyen képeket?
- Hát, a hétvégén készülteket. Apa meg Zsuzsi is átküldték.
- Én nem láttam. Hova küldték?
- Hát, az ímélcímemre.
- Akkor hogy láttam volna? Nekem nem küldték.
- De nem nézted a leveleim?
- Mért néztem volna??
- Hát nem szoktad?
- Nem, mért nézném?
- Dehát tudod a jelszót!
...
Azóta sem értem, hogy miért kellene nézegetnem az íméljeit... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése