Anyaa, megfoghatom? - hangzott fel a sóvárgó kérdés rögtön első nap, s hangzik fel azóta is napjában többször. Már tudja a rendszert, előkészíti szépen a nagypárnákat, befészkelődik a kanapéra, és tartja a kezét. Ákos pedig büszkén trónol Bogi alaposan körbebástyázott ölelésében. Szemeznek kicsit, Ákos meghallgatja az aktuális híreket csicsergő előadásmódban, aztán, ha elzsibbadt már minden végtag, Bogi jelzi, hogy anya, elfáradt a kezem, most már vedd el!
***
A második éjszakánk volt itthon. Hiába a derengő félhomály, a félálomban elsustorgott dalocska, a hajnali pelenkázást Ákos jól hallhatóan rosszallotta. Mi pedig, szendergő szülők csak annyira voltunk észnél, hogy a saját ágyunkba menekítsük a kis kiabálót, a gyerekszoba ajtaját elfelejtettük becsukni... Egyszer mozgolódás támadt a sötétben, majd sietős talpak cuppogása hallatszott, végül Imike jelent meg az ajtóban, futólépésben. Szaladt az ágyunkhoz, simogató kis kezeivel igyekezett megvigasztalni az öccsét.
***
Debreceni Nagymama igyekezett megnyugtatni a kétségbeesetten kiabáló Kisembert, amíg én valamin a konyhában ügyködtem.
- Nagymama, add ide Ákost! - szólt rá Bogi határozottan.
- De hát sír, most nem adom oda.
- Éppen azért, majd én megnyugtatom! - és már helyezkedett is a kanapén.
Nagymama feladta, a két gyerekkel egyszerre viaskodást már nem vállalta, odaadta hát, Bogi pedig elkezdte énekelni a Mókuska, mókuskát. Ákos - ahogy előtte is és azóta is többször - a második sornál szépen meg is nyugodott.
- Én ezt nem hinném el, ha nem a saját szememmel látom! - összegzett elképedve Nagyi.
***
Imike sikeresen vadászott: egy ebédkor elkóborolt főtt tészta darabot hajtott fel az asztal alól. Egy darabig forgatta a kezében, már emelte a szájához, amikor gondolt egyet, odaszaladt Ákoshoz, és neki nyújtotta inkább. (Azóta több-kevesebb sikerrel elmagyaráztuk neki, hogy ilyet ő még nem ehet. Most már csak a játék ennivalókkal kínálja meg időnként.)
***
Egyik reggel Imi viccből befektette Ákost a Bogi ágyába, és várta a hatást. Bogi reklamált is egyből: apa, tedd beljebb, ide akarok mellé feküdni! Azóta időnként meginvitálja az öccsét: anya, tedd Ákost az ágyamba, én meg vigyázok rá, jó? Ilyenkor azonban muszáj nekünk is résen lennünk, mert ha Imike is észleli, hogy Ákos elérhető magasságban van, azonnal indul kiosztani a tartalék puszi- és simogatásadagot, ezt azonban még nem egészen megnyugtató finomsággal és óvatossággal teszi: komoly reflexpróba még azelőtt elkapni, hogy belekönyökölne, térdelne, tenyerelne a kistestvérébe, de mégsem korábban közbelépni, mint valóban indokolt. Mióta Bogi megértette ezt, kiegészíti a kérést: anya, tedd Ákost az ágyamba, én meg vigyázok rá, te meg gyere oda, és vigyázz ránk, jó?
***
Simi jól eljátszik egyedül. Néha meglepődöm, milyen hosszú időre le tudja kötni magát, mennyire belefeledkezik a játékba. Együtt játszani azért még ennél is jobban szeret, ha elunja magát, elindul, hogy keressen valakit, akit bevonhat a tevékenységébe. Általában a szülőkkel kezdi, de mi (lelkiismeret-furdalás ide vagy oda), nem mindig vagyunk kaphatóak, sőt, időnként még Bogi is közli vele, hogy ő most nem ér rá. Ilyenkor fog egy-egy legódarabot, csörgőt vagy kisautót, és Ákos kezébe próbálja meg beletuszkolni...
***
Bogi új felfedezést tett: az Ákos hasonlít a kosra, mert ugyanolyan betűs!
***
A biztonságosnál hangosabb viháncolás hallatszott ki a gyerekszobából, az a sírás lesz a vége fajta, de Imi bent volt velük, úgyhogy nem mozdultam, kényelmesen eltöltöttem a kanapén elterülve a jól megérdemelt pihenőmet. Egyszer csak Bogi jelent meg széles vigyorral a nappali közepén, és jelentett hadarva: csak szaladgálunk a kiságy körül, ide-oda, mikor Ákos erre fordítja a fejét, akkor erre szaladunk, ha átfordítja, akkor a másik oldalra szaladunk, hogy lássuk a szemét! (a sírás elmaradt)
