Gyerekszáj

Rég játszottunk már olyat, hogy azonos betűvel kezdődő szavakat gyűjtünk, most valahogy újra előkerült a játék. A legfontosabb betűk az életünkben természetesen a B, az Á, az S és az I, tehát általában ezek valamelyikével indítjuk a mókát. A legutóbbi vacsoránál például mindegyik sorra került. Jó néhány szót a gyerekek maguktól is összegyűjtenek , aztán, hogy fenntartsuk az érdeklődést, rövid meghatározásokkal segítjük a gondolkozásukat. Persze Bogi a leglelkesebb, de azért a fiúk is kiveszik a részüket a munkából (újdonság, hogy már Ákos is részt vesz a játékban). Már jó néhány perce játszottunk a B betűvel, a definícióknál tartottunk, amikor Simi el-elvesztette az eredeti játék fonalát:

- A pirosnál sötétebb szín.

- Bordó. - vágta rá Bogi.

- Vagy? - fűzte tovább Imi.

- Fekete! - kiáltotta diadalmasan Simi...

* 

- Jármű. - mondtam én.

- Autó! - adott félmegoldást Simi.

- Lehet kétkerekű vagy három. Nektek is van. - fűzte tovább Imi.

- Bicikli! - jött rá Bogi.

- Öö.. Az is jó, tényleg, de én nem arra gondoltam. - mondtam.

- ?? - néztek rám értetlenül mindannyian.

- Ennek négy kereke van, és többen tudnak utazni vele. 

- Autó! - próbálkozik újra Simi kacagva.

- Busz. - helyesbített Bogi.

***

- Anya, leszel Hófehérke?
- Most nem.
- De miéért?
- Mert takarítok, látjátok mi van itt!
- De anyaaa! Hófehérke is a törpék házát takarítja!

***

Imi: Nem vitték el a kukát.

Ákos: A kukát vagy a szemetet?

Hat

HATalmas szíve van. Érzi a másik örömét-bánatát, támogat és vigasztal. Együttérez.

HATártalan a kitartása. Rendületlenül csinálja végig, amibe belekezd. Addig próbálgatja, amíg jól nem sikerül, és aztán csak csinálja, csinálja, csinálja a... a bármit.

HAThatós segítség. A konyhában, a rendrakásnál, a fiúk békítésében, ha olykor kakaskodás alakul ki. Tenni akar.

HATározott és céltudatos. Amikor tudja, hogy tudja, nem kér a segítségből. Egyedül csinálja. És megcsinálja.

HATékony. Megfigyel, elemez, gondolkozik, stratégiát választ.

HajtHATatlan. A szabály az szabály, nincs kivétel.



HATéves. 

Csak pislogok...

Ovijárat

Első nap még bemegyek vele. Talán második nap is, ha igényli, utána majd a folyosón ücsörgök néhány napig. Ja, ez már volt. 3 éve. És most újra. Azért ez-az megváltozott. Például október 1. van, nem szeptember. Autóval indulunk, nem sétálva. És már négyen lépjük át azt a bizonyos kaput (bár a valódi kapu is egy másik már). A kezem sem fogja. Nem az én kezem fogja, ketten közrefogják. A Nagyok.

Indul az első nagy óvodai élménye, ami már egészen az övé, már nem csak a többiek mögül kikukucskálva lop magának kicsit. Hagyja, hogy átöltöztessem, mert már neki is van benti ruhája, és közben csak kicsit méltatlankodik, hogy miért nincs kiragasztva a jele a törölközőkhöz. A Kismozdony hol törölje meg a kezét? Aztán a harmadik cipőhúzási kísérlet végre sikerrel kecsegtet, jól hallhatóan nem hápogva tipegnek be a 21-es kislábak a csoportszobába. Nagy lendülettel jut át az ajtón, hogy egy egész új világ egész sokasága táruljon a szeme elé. Megtorpan, de van kapaszkodó. Nem, nem én. Jobbról-balról kapják a testvérek, és mikor az óvó néni bemutatására egy egész seregnyi puszi kerül az arcára kicsit idegen, nagyon lelkes társaktól, már magabiztosan veti meg a lábát.

És én megint az ajtóban ragadtam. Most akkor menjek be? Hiszen nincs rám ott szükség. De már nem tétovázom félszegen. Már én vagyok a rutinos többedik gyerekes anyuka. Könyvet is hoztam... Intek az óvó néninek, hogy kint leszek. Olvasok, de már nem a faliújságot, azt úgyis tudom kívülről. Anamnézist töltök, de már nem esek kétségbe, hogy biztosan jól megértettem-e magam. Persze könnyű nekem, már nem kell itt bemutatkoznom. 

Lassan egy hónapja ismerősnek-ismeretlennek elújságolja, hogy már ő is óvodás. Büszke. És bátor. Elengedi a testvérek kezét is, ha az ő útja másmerre visz. Elengedi a kezünket, mert az oviba visz az útja. Én pedig lemaradva figyelem, és nem hiszem, nem-nem-nem hiszem, hogy már ekkora. Hiszen látom, hogy kicsike még. Épp az ölembe való! Hiszen tudom, hogy már ekkora, annyi dolga van, hogy estig sem jut a végére, és annyi mondanivalója van, hogy nincs ideje a csendre, és annyi ötlete van, hogy egy percig sem ér rá megpihenni a megvalósítás előtt... Hiszen látom, hogy már ekkora. Minden reggel látom, mikor sietve szalad be (a nagyokat hátrahagyva) a csoportba, mintha késésben lenne...

És mostantól a csoport 12,5%-a Makó. :)