Gyerekszáj

Rég játszottunk már olyat, hogy azonos betűvel kezdődő szavakat gyűjtünk, most valahogy újra előkerült a játék. A legfontosabb betűk az életünkben természetesen a B, az Á, az S és az I, tehát általában ezek valamelyikével indítjuk a mókát. A legutóbbi vacsoránál például mindegyik sorra került. Jó néhány szót a gyerekek maguktól is összegyűjtenek , aztán, hogy fenntartsuk az érdeklődést, rövid meghatározásokkal segítjük a gondolkozásukat. Persze Bogi a leglelkesebb, de azért a fiúk is kiveszik a részüket a munkából (újdonság, hogy már Ákos is részt vesz a játékban). Már jó néhány perce játszottunk a B betűvel, a definícióknál tartottunk, amikor Simi el-elvesztette az eredeti játék fonalát:

- A pirosnál sötétebb szín.

- Bordó. - vágta rá Bogi.

- Vagy? - fűzte tovább Imi.

- Fekete! - kiáltotta diadalmasan Simi...

* 

- Jármű. - mondtam én.

- Autó! - adott félmegoldást Simi.

- Lehet kétkerekű vagy három. Nektek is van. - fűzte tovább Imi.

- Bicikli! - jött rá Bogi.

- Öö.. Az is jó, tényleg, de én nem arra gondoltam. - mondtam.

- ?? - néztek rám értetlenül mindannyian.

- Ennek négy kereke van, és többen tudnak utazni vele. 

- Autó! - próbálkozik újra Simi kacagva.

- Busz. - helyesbített Bogi.

***

- Anya, leszel Hófehérke?
- Most nem.
- De miéért?
- Mert takarítok, látjátok mi van itt!
- De anyaaa! Hófehérke is a törpék házát takarítja!

***

Imi: Nem vitték el a kukát.

Ákos: A kukát vagy a szemetet?

Hat

HATalmas szíve van. Érzi a másik örömét-bánatát, támogat és vigasztal. Együttérez.

HATártalan a kitartása. Rendületlenül csinálja végig, amibe belekezd. Addig próbálgatja, amíg jól nem sikerül, és aztán csak csinálja, csinálja, csinálja a... a bármit.

HAThatós segítség. A konyhában, a rendrakásnál, a fiúk békítésében, ha olykor kakaskodás alakul ki. Tenni akar.

HATározott és céltudatos. Amikor tudja, hogy tudja, nem kér a segítségből. Egyedül csinálja. És megcsinálja.

HATékony. Megfigyel, elemez, gondolkozik, stratégiát választ.

HajtHATatlan. A szabály az szabály, nincs kivétel.



HATéves. 

Csak pislogok...

Ovijárat

Első nap még bemegyek vele. Talán második nap is, ha igényli, utána majd a folyosón ücsörgök néhány napig. Ja, ez már volt. 3 éve. És most újra. Azért ez-az megváltozott. Például október 1. van, nem szeptember. Autóval indulunk, nem sétálva. És már négyen lépjük át azt a bizonyos kaput (bár a valódi kapu is egy másik már). A kezem sem fogja. Nem az én kezem fogja, ketten közrefogják. A Nagyok.

Indul az első nagy óvodai élménye, ami már egészen az övé, már nem csak a többiek mögül kikukucskálva lop magának kicsit. Hagyja, hogy átöltöztessem, mert már neki is van benti ruhája, és közben csak kicsit méltatlankodik, hogy miért nincs kiragasztva a jele a törölközőkhöz. A Kismozdony hol törölje meg a kezét? Aztán a harmadik cipőhúzási kísérlet végre sikerrel kecsegtet, jól hallhatóan nem hápogva tipegnek be a 21-es kislábak a csoportszobába. Nagy lendülettel jut át az ajtón, hogy egy egész új világ egész sokasága táruljon a szeme elé. Megtorpan, de van kapaszkodó. Nem, nem én. Jobbról-balról kapják a testvérek, és mikor az óvó néni bemutatására egy egész seregnyi puszi kerül az arcára kicsit idegen, nagyon lelkes társaktól, már magabiztosan veti meg a lábát.

És én megint az ajtóban ragadtam. Most akkor menjek be? Hiszen nincs rám ott szükség. De már nem tétovázom félszegen. Már én vagyok a rutinos többedik gyerekes anyuka. Könyvet is hoztam... Intek az óvó néninek, hogy kint leszek. Olvasok, de már nem a faliújságot, azt úgyis tudom kívülről. Anamnézist töltök, de már nem esek kétségbe, hogy biztosan jól megértettem-e magam. Persze könnyű nekem, már nem kell itt bemutatkoznom. 

Lassan egy hónapja ismerősnek-ismeretlennek elújságolja, hogy már ő is óvodás. Büszke. És bátor. Elengedi a testvérek kezét is, ha az ő útja másmerre visz. Elengedi a kezünket, mert az oviba visz az útja. Én pedig lemaradva figyelem, és nem hiszem, nem-nem-nem hiszem, hogy már ekkora. Hiszen látom, hogy kicsike még. Épp az ölembe való! Hiszen tudom, hogy már ekkora, annyi dolga van, hogy estig sem jut a végére, és annyi mondanivalója van, hogy nincs ideje a csendre, és annyi ötlete van, hogy egy percig sem ér rá megpihenni a megvalósítás előtt... Hiszen látom, hogy már ekkora. Minden reggel látom, mikor sietve szalad be (a nagyokat hátrahagyva) a csoportba, mintha késésben lenne...

És mostantól a csoport 12,5%-a Makó. :)

Sámli-kérdés

Felsámlisodtunk. Minden stratégiailag fontos helyen van sámli, kisszék (vagy nagy). Gyorsan elérhető, gyorsan tolható, gyorsan megmászható. (Na meg némi odafigyeléssel kikerülhető, átléphető, visszatolható, áthajolható). A sámli kell, a sámli jó. A sámli adja a "te is nagy vagy, eléred a csapot is!" boldogságát. 

Ez a megmagasított boldogság azért együtt jár még más örömökkel is. A bármikor mámorító varázsával. A wc bármikor használható, a lámpa bármikor fel, le, esetleg fel-le-fel-le kapcsolható, a csap (főleg a csap!) bár-mi-kor kinyitható. És ha már úgyis nyitva, oly sok mindenre használható! A szűkreszabott szülői fantázia szerint elsősorban kézmosásra. Pedig nyílván rosszul tudom, mert ezer sokkal sürgősebb dolgot kellene kiszolgálnia! Kezdjük persze az ivásnál, mert az majdnem olyan jó alibi, mint a kézmosás. Inni meg ugye sok mindenből lehet fogmosópohártól lyukas tejfölösdobozig. Néha jó lenne kipróbálni a majdnem üres tusfürdős flakonokból is... Aztán ott a főzés - nem azért van a kiskonyha? Na ugye! A mosogatás - most tényleg jobb, ha koszos marad? A mosás - ki mondta, hogy muszáj előbb levenni a ruhát? Foltos, nem láttad? Nem ártana felmosni sem, és az ajtó is koszos... (Hol is van a gumikesztyű?)

Néha, úgy a harmadik átöltözés környékén, elgondolkozom, hogy sámlítlanítok. Egyszerűen csak ellopom egyiket-másikat. Mondjuk a fürdőszobából. Nincs több felmosás, elmosás, kimosás, megmosás! Lesz helyette... Na, mi? Anya, nyisd ki, mosd meg, emelj fel... Kell ez nekem? Na ugye! Marad hát a mámorító varázs és az átöltözés. Meg a szabályok folyamatos csiszolgotása, mert ugyehogy egyátalán sosem nem mondtam, hogy konyharuhát nem áztatjuk csöpögősre, hogy takarítsunk vele, mikor pedig az asztalnál kiömlő vizet is szoktuk vele feltörölni. Ahogy szivaccsal is, akkor azzal miért lehet takarítani?!

Azért, összességében, még így sem olyan rossz üzlet! :)

Álmaimban Amerika...

A filmekből tudtam egészen régóta, hogy vannak gyerekek, akiknek láthatatlan barátaik vannak. Gyerekkoromban egy kicsit irigykedtem rájuk, olyan izgalmasnak tűnt, és hát titkon lenyűgözött, hogy valakinek akkora fantáziája lehet, amekkora egy egész álomalak életben tartásához kell. Aztán kamaszkoromban azt gondoltam, azzal valami tutira nincs rendben, aki ilyen álomvilágba menekül. Mikor pedig megszülettek a gyerekek, egészen összekeveredett bennem a két érzés, hozzájött még a szakirodalom, így egyrészt kicsit izgultam, hogy ne legyek olyan szülő, akinek a gyereke álombarátoktól kap megnyugvást, másrészt nyugtatgattam magam ebben a nem létező problémámban, hogy nem a tökéletes szülői kudarcunk ékes bizonyítéka, ha mégis beköltözik valaki az életünkbe láthatatlanul.

Hát, egyik gyerekünknek sincsenek láthatatlan barátai. Siminek egy egész láthatatlan kontinense van! Egy játék Amerikája. Játék Amerikában mások a játékszabályok, másképp zajlik az élet, máshogy történnek a dolgok, talán még a folyók is visszafelé folynak. Ott találkozhatsz bárkivel, kipróbálhatsz (és ki is próbálsz!) bármit, mindent lehet, de semmit nem muszáj. Gumicukor a reggeli, és sosem alszanak a gyerekek, legfeljebb, ha nagyon szeretnének. Játék Amerika a világon a legjobb hely lenne, ha néha nem bukkannának fel benne gonosz kalózok, banyák, sárkányok és emberevő krokodikok, bár még ez sem akkora baj, mert szerencsére legyőzhetőek (szigorúan legó- és fakanálkardokkal).

Ha netán valami füllentésen vélném csípni Imit, és már egészen tarthatatlan az eredeti álláspont, megvan a kézenfekvő válasz: játék Amerikában pontosan így történt! (Hogy igazi Kistarcsán hogyan, arra sajnos már nem emlékszik). 

Játék Amerika a mi játék senkiföldjénk, az a kis talpalatnyi föld, amíg lehetőségünk van anyaországból átérni Simiországba, Simiországból anyaországba. Szusszanásnyi idő, menedék, hogy összerendezzük a szabályainkat a mondatainkkal. És én igyekszem megtanulni, hogy be kell lépnem hozzá és kivezetni anyaországba, ha éppen muszáj...