Gyerekszáj

A gyerekek a kisasztalnál rajzolgattak, csend, béke, nyugalom. Egészen addig, amíg Bogi széles mozdulatokkal el nem kezdte kékre színezni az eget aktuális királykisasszonya körül, Simi ugyanis jónak látta közölni vele, hogy az ég nem ér le a földig. Erre aztán néhány fordulós szócsata következett:

- De leér!

- De nem!

- De!

- Nem!

- De leééér!

- Nem ér le!

Épp patthelyzet volt kialakulóban, amikor valamelyiküknek eszébe jutott, hogy ennek a kérdésnek nem is olyan nehéz a végére járni. Fel is pattantak azon nyomban az ablakba:

- Látod, mondtam, hogy a földig ér! - közölte Bogi fölényesen.

- Nem is ér! - ellenkezett még mindig Imike.

- De igen! Látod, ott a domboknál a kék és a zöld összeér!

- Igen, ott igen. De az útnál nem ér le földig! - kötött kompromisszumot Imi.

- Nem, ott tényleg nem. - látta be Bogi is.

Ezzel az első önálló természettudományos megfigyelésük lezárult, visszatértek az asztalhoz és folytatta mindenki a saját dolgát.

***

Egész délelőtt a gyerekszobában takarítottunk, selejteztünk. A gyerekek meg-megújuló majd ismét hanyatló lelkesedéssel igyekeztek hol kötelességből, hol kedvességből segíteni. Az ebédidő közeledtével persze érezhetően nőtt az ellenállás, az első igazi ütközési pontot azonban Bogi polcának lepakolása jelentette:

- Nem gondolod, hogy ezt most már abba kéne hagynod?! Te mit szólnál hozzá, ha fognám magam, és én is lepakolnám a te polcodat?!?

- Ha visszapakolni is segítesz, úgy mint én neked, nagyon fogok örülni neki. - nyerte vissza néhány másodperc után a komolyságát apa.

***

A gyerekek az utolsó utáni utáni utáni játékukat játszották Gödöllőn azelőtt, hogy Nagymama megviszgálja őket. Nagyi el is indult az orvosi táskájáért a földszintre, hogy legalább annyival közelebb kerüljenek a "mindjárt-kész-vagyunk-már-majdnem-elkezdtük" állapotához, de út közben elszólította az élet, így végül elfelejtette miért indult. Nem úgy Ákos, aki a lépcső tetején türelmesen várt rá a csodálkozó-szemrehányó kérdéssel:

- Nem találtad meg táskát, Nagymama?

***

Bogi is hangolódik a karácsonyra, a mostanában énekelgetett dalaiba bele-belevegyül egy-egy téli-karácsonyi darab is. Van egy videó arról, ahogy Zséda Szürke patását kétévesen énekelte, úgyhogy az örök sláger nálunk. Az viszont csak most derült ki, hogy mindeddig félreértettük a dalt, van sokkal kézenfekvőbb szövege:
- Bár csak látná télapó, és húzna gyorsan rá még délelőtt* egy szarvasfejfedőőőőt!
(*tél előtt)

***

Ákos egy vizespalackon egyensúlyozva kísértette a sorsot, az apja rá is szólt, hogy nem kellene.

- Nem fogok elnyalni! - biztosította Áki.

- De el fogsz.

- Nem fogok!

- De el fogsz!

BUMM

- Elnyaltál?

- Igen. - jött a beletörődött válasz az asztal alól.

***

- Apa, ha én felnőtt leszek, akkor majd nagypapa lesz az apukám? - állt elő a kérdéssel Simi. Szerencsére gyorsan megbékélt azzal a helyzettel, hogy nagypapa mindig a nagypapája marad. Az viszont nem derült ki egészen egyértelműen, hogy vajon a gyerekeinek próbált ilyen módon nagyszülőt biztosítani, vagy arra gondolt, hogy Apa nem elég öreg ahhoz, hogy egy felnőtt apukája legyen. 

Gyerekszáj

Egészen rákaptunk mostanában a találós kérdésekre. Még nem a trükkösökre, ez inkább amolyan könnyített barkochba: valaki körülírja, mire gondolt, a többiek pedig igyekeznek kitalálni. A gyerekek nagyon szeretik, mi pedig szeretjük figyelni, hogyan ügyesednek a körülírásban. Néha pedig egészen vidám perceket okoz a játék a váratlan megfejtésekkel:

- Egy állatra gondoltam, amit minden nap szoktunk látni, két lába van...

- DÍNÓ! - vágott a szavamba Simi.

(Azóta kicsit aggódom, hogy mi lakik az ágyunk alatt... :) )

***

- Néha azt gondolom, hogy ez csak egy álom, hogy itt vagyok, és igazából királykisasszonynak születtem! - közölte Bogi.

***

Későre járt az idő, már mindenki tiszta foggal, (alig fogkérmes) pizsamában feküdt az ágyában, a mesén is túl voltunk, amikor Iminek (apa) eszébe jutott megosztani, hogy meg fogja fúrni az egyik ablakot, ugyanis szellőzőt akar szerelni rá, amit meg is rendelt. Én nem gondoltam éppen ott és akkor megvitatni a témát, a fiúknak azonban szöget ütött a fejükbe a gondolat.

- A banya házának ajtaján is van szellőző! - magyarázta lelkendezve Simi.

Mivel Imi nem egészen értette, miről van szó, el kellett neki magyarázni, hogy valóban, a Jancsi és Juliskás társasjátékban a banya házának ajtaján bizony szellőzőablak díszeleg. Gondoltam, ezzel téma lezárva, minden Imi kiörülte magát, de ekkor Ákos szólalt meg:

- De nem fog bejönni a banya??

- Nem fog bejönni, ne aggódj, ez nem olyan szellőző! - nyugtattuk meg gyorsan. Aztán - mivel még mindig aggodalmasan pislogott körbe - Imi hozzátette azt is, hogy ha mégis bejönne, az oroszlán megvédi, aludjon nyugodtan. Ez pillanatnyilag hatott is, békésen elaludt végre mindenki, de azért még napokig motoszkált a gondolat Ákosban, napjában kétszer-háromszor állt még elém:

- Nem fog bejönni a banya? Megvédesz? 

Itt jelezném, hogy az oroszlán nem én vagyok:

***

Ákos hathatósan tagadta, hogy tele lenne a pelenkája, mi pedig (elég távol voltunk tőle) sokáig hittünk neki. Meg is lett az eredménye:

- Csíp, csíp, csíp, csíp, csíííííííííííííp!!!! - visította pelenkázásnál.

- Csíp a füled! - morgott vissza az apja.

- Nem a fülem, a fenekem! - óbégatott Ákos.

***

A karácsony még elég messze van, nálunk azonban már mindennapi téma, tulajdonképpen amolyan adventvárás állapotában vagyunk: hópelyheket vagdosunk, karácsonyi dalokat hallgatunk, Imi még listát is írt a gyerekekkel, hogy kinek mi jut eszébe a karácsonyról. Ennek apropóján aztán tovább beszélgettek:

- Azt tudjátok, kinek a születését ünnepeljük karácsonykor? - kérdezte tőlük.

- Hát, például a Pannikáét! - vágta rá Bogi.

***

Ákos a szokásos hétfői üdülésén volt Gödöllőn. Ezúttal Nagymamának is volt rá ideje, hogy játszon vele kicsit. Ki is használta ezt a kínálkozó alkalmat, hogy idejében megkezdje a pályaorientációt. Úgy érezte, nem csekély sikereket sikerült elérnie a témában, úgyhogy mikor megérkeztem, prezentálni akarta az eredményt.

- Na, elmeséled anyának, mit játszottunk?

- Festettünk! - lelkesült fel Ákos.

- Iigen, festettél is Gabóval - mondta Nagyi, aki nem egészen ezt akarta kihoznia a dolgoból. - De Nagyival mit játszottál?

- Hallgatósat. - mondta Ákos.

- Igen, vizsgálósat! És mi leszel, ha nagy lesz? - jött a következő kérdés. Ákos azonban vagy érdeklődését vesztette, vagy nem emlékezett a jó válaszra, mindenesetre csendesen nézett maga elé.

- Na, mi leszel, ha nagy leszel? - próbálkozott újra Nagyi a diadalmas válasz reményében.

- Traktorvezető? - szálltam be a beszélgetésbe.

- Aha! - örült meg Ákos, így Nagyi sikere mégiscsak csekélynek bizonyult.

***

Az Imike első óvodai napján a kezünkbe nyomtak egy logopédiai kérdőívet, hogy azt minden friss ovisról ki kell töltenie az anyukájának. Imi már akkor hitetlenkedve kérdezte az óvó nénitől, hogy ugyan van-e olyan gyerek, aki ezen háromévesen még fennakad, mert az itt felsorolt szókincset tutibiztos, hogy Ákos is sokszorozza. Aztán néhány héttel később Áki alátámasztotta apja vélekedését szókincs tekintetében:

- Az mi? Vakojat? - mutatott egy zsákra a leendő fürdőszobánkban.

Gyerekszáj

Pizsamába bújáson ügyködtünk Ákossal. Illetve, leginkább én ügyködtem, ő természetesen a lehető legváltozatosabb módokon próbált meglépni. Mikor végre eljutottunk arra a pontra, hogy minden ruha LEkerült róla, megszólalt:

- Kész is Áki?
- Dehogy vagy kész, teljesen pucér vagy! Fel kell öltözni.
A pillanatnyi beletörődés a pelenka felkerüléséig tartott, akkor újra:
- Kész is Áki?
- Kész, persze, tudod mi van kész? A füled, az van kész! - válaszolt ezúttal az apja.
Ákos nevetésre fogta, ami elterelésnek egész jó volt, de Bogi elgondolkodva nézett.
- Tényleg kész van a füle. Az Isten fülestől teremtette.

***

Bogi a születésnapjára kapott tündérfát tanulmányozza:

- Csak tudnám, hogy mit keres a nyúl a fán, amikor az a mezőn fut, és üregben lakik. Üregi nyúl.

- Hát, most biztos nem akartak ürgét fogni. - próbál magyarázatot adni Simi.

***

A fiúk nagypapa kocsiját "vezetik", amíg a nagyszülőkkel a szokásos már indulunk negyedórás utolsó mondatokat váltjuk. Nagypapa nézi őket, közben magyarázza Iminek, hogy az a baj ezzel a kocsival, hogy ha itt van a közelében ez a kártya, elég megnyomni a gombot, és már be is indul az autó. Nem kell se kulcs, se semmit elfordítani. Erre persze a fontos dolgokat mindig meghalló Imke ki is dugja a fejét az ajtón:

- Melyik gombot, Nagypapa??

***

- Ha nagy leszek, hercegnő szeretnék lenni. - mondja Bogi sóhajtozva. De érzi ő is, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, ezért tovább gondolkodik.

- Anya, hol lehet hercegnőnek tanulni?

- Tudod, szívem, hercegnőnek nem tanul az ember. Annak születni kell.

- De én nem hercegnőnek születtem.

- Hanem minek?

- Hát, csak kislánynak.

- Van még egy módja, hogy hercegnő legyen valaki. Feleségül kell mennie egy herceghez.

- Én nem fogok herceget találni, azok nagyon messze laknak, nem itt.

- Miért gondolod? Apa is egy igazi herceg, ő sem lakik messze!

- De apának már van felesége, te!

- Ez igaz, de ha én találtam herceget, te is fogsz, a sajátodat.

- Anya, Hamupipőke hercegnőnek gonosz mostohája van. Nekem nincs gonosz mostohám se...

- Hanem mid van?              *itt azért egy kicsit izgulok!*

- Kedves anyukám!            *itt meg sírok*

***

Bogi és Ákos uzsonnázik.

- Én meggyet eszek, Áki meg cseresznyét. Jaj, miket is beszélek, dehogy cseresznyét, barackot!

***

Elkezdődött az ovi. Elég vegyesek az összcsaládi érzések ezzel kapcsolatban, mi leginkább drukkolunk, Bogi örül, Imike meg... hát, ő nem. Egyik reggel például azzal szállt be az autóba, hogy lehet, hogy lerombolták az óvodát!
(A remény hal meg utoljára...)
De nem baj, lesz ez még fordítva is biztosan, sőt, lesznek olyan kegyelmi időszakjaink is, amikor mindenki a helyén érzi magát.

Betegszabadság

Évi rendes karanténidőszakunkat töltjük. Mások  inkább síelni járnak az év ezen szakában, nekünk ez az üdülési forma mégis testhezállóbb. Egy hete gyűrjük egymást, ami ugyan nem is olyan sok, én mégis lemondanék a hosszabbításról, ha lenne szavazati jogom. De nincs... Hosszabbítás viszont van...

Napok óta Simi tartotta a lázrekordott, már-már úgy tűnt, ebben a szezonban már nem is akad legyőzője. Éppen azt gondoltam, hogy kezd ellaposodni a ki érzi magát elesettebbnek verseny (az én kezdődő torokfájásom csak amolyan levezetés), amikor Ákos egy nem várt manőverrel az élre tört. Láz és elesettség tekintetében egyaránt. A vigyort, amit a köhögés és a nehézlégzés együttes kitartó munkával sem tudott lemosni az arcáról, a hűtőfürdőnek egy másodperc alatt sikerült. Az élet nagy igazságtalanságai közé sorolom, hogy anya, aki beül vele a nem épp kellemesem üdítő vízbe, a megtestesült főgonosz, akitől apa rendíthetetlen hősként szabadít meg egy hívogató törölközővel belibbenve a fürdőszobába (szigorúan a felszabadításra érkezve)... Ha viszont ez megvan, már csak azt kell eldönteni, hogy mégis demokráciában élünk-e vagy diktatúrában, Bogi ugyanis megkísérli eldönteni maga, hogy milyen gyógyszerrel kíván élni, és melyekkel nem. Köptető az jöhet. Lázam nincs? Biztos? Tuti? Orrspray? Azt nem! Orrcsepp esetleg lehet, ha befoghatom a szemem közben. De szemcseppet nem! Soha! Azt nem kérek! Miután jelzem neki, hogy ez nem egészen így működik, és ha óhajt még valaha óvodába menni (hála az égnek, hogy az óvoda aduásszá lépett elő), akkor bizony mindenre szüksége van, azután rövid alkudozás kezdődik a testhelyzetekről, a papír zsebkendő megfelelő elhelyezkedéséről, a szükséges vigasztalók hadáról (bár ez utóbbira inkább Imike tart igényt Tűzoltó Sam és az összes fellelhető plüssfigura személyében), ami végül élet-halál küzdelembe torkollik. Ugyan a közelharcot rendszerint én nyerem, mindkettőnknek csekély vigasz, hogy végül mégis mindenki életben marad. Némi idő még marad szemnyomkodásra és panaszkodásra, meg a nagy kinyilatkoztatásokra: Szemcseppet nem kérek soha többet!, én pedig meg is ígérem neki, hogy legalább reggelig egyáltalán semmilyen cseppel nem megyek a szeme, sőt semmilyen testrésze közelébe.

Aztán megkezdődik a következő napirendi pont. A kekszet kérek vacsorára hiszti egy csapásra vált a át nem adok a milánóimból sértődésbe, amit a vizes lett a mozarella problémakör követ, de csak hogy átadhassa a helyét az egyedül akarok fürdeni/én is akarok fürdeni vitának. Közben szinte fel sem tűnik, hogy ki hányszor nem esik mégsem fejre a székről. Ekkor aztán, mikor Imi ábrándos tekintettel megkérdezi, hogy nem gondoltam-e még rá, hogy elajándékozzuk... (itt vagy hatásszünetet tart vagy keresi az elajándékozni való megnevezését), kínomban csak egy dolog jut eszembe:

- Mindhármukat?

Gyerekszáj

Este, már sötétedés után tartottunk hazafelé. Hangsúly a sötéten, ilyenkor látszik ugyanis az a sok (több-kevesebb ízléssel) felaggatott karácsonyi égősor a környékbeli fákon és házakon. A gyerekek imádják, és persze a leggiccsesebb a kedvencük, ott meg is kell állni minden alkalommal. Szóval már a szomszéd utcában jártunk, és már kezdtek menetrendszerűen zúgolódni a hátsó ülésen lakók, hogy mikor érünk már haza, amikor egyszer csak megszólalt Imike:

- Mindjárt odaérünk a banya házához.

- A banya házához? - kérdeztem vissza meglepetten. Azt már tudtam, hogy az egyik ház rozsdás kapuja igazából kemence, de a banyáról eddig még nem hallottam. - Hol lakik a banya?

- Hát, abban a házban ott, látod, anya? - mutatott a legnagyobb sátortetős házra. Szerencsére épp nem én vezettem, szóval láttam. 

- És a jó vagy a gonosz banya lakik ott?

- Háááát... - hezitált kicsit, hogy kit is költöztessen ilyen veszélyesen közel - a gonosz. - bökte ki végül. De Bogi nem hagyta annyiban:

- De anya, banyák nincsenek is!

- Nincsenek?

- Nem, itt a földön, a valóságban nincsenek!

- Hát, hol vannak? - érdeklődtem.

- A mesékben! - vágta rá Bogi. Simi próbált ellenkezni, de mivel hallotta, hogy újra megszólalok, elhallgatott.

- És sárkányok vannak? 

- Nem, azok sincsenek.

- És gonosz törpék?

- Azok sem. - makacskodott Bogi.

- És gonosz mostohák?

- Nem, azok sincsenek. - állította.

- Értem. - mondtam, de közben sebesen dolgozott az agyam, hogy kell-e ilyenkor kiselőadást tartani a csodákról meg izgalmakról meg mesékről, de hamar rájöttem, hogy a kiselőadás második mondatából már egy betűt sem hallana...de valamit azért vajon kell csinálnom? Nem lehet, hogy máris kiöltük belőle a meséket! Aztán gondoltam, teszek egy utolsó próbát:

- És tündérek vannak igazából?

- Azok vannak! - halkította le a hangját Bogi.

*

- Anyaa, mikor lesz már nyár? - kérdezte Simi váratlanul ebédnél. Elég döbbent fejet vághattam...

- Nyár?? - kérdeztem vissza, de végül is megértem a kérdést, én is utálok fázni.

- Igen! Mikor ehetek fagyit? 

Áhá, hát innen fúj a szél!

- A nyár még nagyon messze van. - mondtam, és próbáltam keresni valamit, amiből ő is érti, milyen nagyon messze. - Most tél van, és nagyon hideg. Nem sokára jön a karácsony, aztán a szilveszter. Utána jön az Anna szülinapja, aztán Bogi újra fog oviba menni - itt bíztatólag Bogira néztem, hátha sikerül felébresztenem benne a vágyat az ovi után, azzal aztán két légy egy csapásra! -, utána lesz majd még a Marcsi szülinapja, a  Zsuzsié, aztán a tied. Azután jön a farsang, és vége lesz a télnek, kezdődik a tavasz. Tavasszal nyílik a sok virág, jön a húsvét. Tavasszal van a gödöllői nagypapa szülinapja, aztán az enyém, utána a debreceni nagypapáé. - figyelmesen hallgattak, úgyhogy folytattam a sort. - Lesz majd anyák napja, aztán gyereknap. Akkor már, reméljük, sokat fog sütni a nap, és hamar megérkezik a nyár. Na akkor lehet majd fagyizni.

Egy pillanatig csendben dolgozták fel a sok információt, aztán Bogi fordult Imikéhez:

- Addig még nagyon sok nap fog eltelni. - foglalta össze a hallottakat.

- Meg nagyon sok hét és hónap. - folytattam a sort én. 

- Meg nagyon sok torta! - emelte ki a lényeget Simi.

*

Ha Ákossal szeretnék beszélgetni, azt mondom neki, hogy szeretem.

Akkor ő cuppant egyet.

Én újra mondom, hogy szeretem.

Ő újra cuppant.

...

De ez csak a mi kettőnk, titkos párbeszéde. Közönséggel nem működik. :)