Gyerekszáj #10

- Sárika beteg. Nyolc és fél kilenc a láza.

***

Az utóbbi idő nagy sztárja a mesekocka. Nekem ugyan voltak kétségeim, hogy aktuális-e már Boginak ez a játék, de Imi ragaszkodott hozzá, és beszerezte. Aztán kaptunk karácsonyra még egyet, és ugyan az is Bogi feliratú csomagolásban érkezett, de ő nagyvonalúan - és teljesen magától! - lemondott róla az Imike javára. Így egyszerre játszanak vele, ki-ki a maga módján. Bogi mára vérprofin, pillanatok alatt rakja ki bármelyik képet. Aláteszi a "puskát", a lapot, amin szépen egyben látszik a kirakni kívánt kép, és eszeveszetten forgat, már nem igényel segítséget (csak közönséget, de azt nagyon). Kíváncsiak voltunk, nehezített pályán, puska nélkül elbizonytalanodik-e. Először nem nagyon értette, miért kellene papír nélkül játszania, mikor eddig az volt a menetrend, hogy első lépés: képválasztás, második lépés: papírkeresés, aztán kirakózás. Akkor most hova lett a második lécső?! Végül túllendült ezen a problémán, főleg, mikor rájött, hogy az új módszerrel még nagyobb elismerést lehet bezsebelni. De azért ezt a megfurcsásított kirakási módot csak külön kérésre választja. Ma például Imi kérdezte tőle, hogy papír nélkül ki tudja-e rakni Babócát. Erre Bogi nagy unottan kivette a puskát a dobozból, a helyére illesztett szó nélkül 4-5 kockát, majd mikor már egyértelmű lehetett az apja számára is, hogy igen, így is ki tudja rakni, felpillantott: Így megfelel?!

***

- Anya, nézhetek egy mesét?

- Nem, drágám, ma már néztél.

- Anya, szeretnék nézni egy mesét!

- Nem, ma már néztél egyet.

...

- Nézhetek egy mesét?

- Nem.

...

- Nézhetek egy mesét?

- Nem.

...

- Jól van, akkor nem nézek mesét. Soha többet!

***

Bogi valami ismeretlen hangra kapta fel a fejét:

- Megjött apa?

- Nem, apa még dolgozik. Amúgy is későn jön ma, munka után megy a doktor nénihez.

- Miért?

- Hogy megvizsgálja, meg elkérni a táppénzes papírt.

- Aztán megy Zsuzsiékhoz?

- Miért menne Zsuzsiékhoz?

- Mert ott van táp.

- Milyen táp??

- Hát táp táp! Anna eszi. Tápszer, úgy hívják!

***

A gyerekek a szokásos magaslesükön kényelmesen elhelyezkedve kémlelték a hóesést. Egyszer csak Bogi megpördült a tengelye körül, majd édeskés mosollyal rám nézett: Anya, kimehetünk hógolyózni és hóembert építeni, ha gondolod!

Gyerekszáj #9

Attól tartok - újfent - kezdjük kicsit túlspirázni ezt az evéskérdést. No, nem mintha mindig minden e körül forogna (de igen...), próbáljuk a helyén kezelni Bogi rapszodikus étkezési kedvét. Tudom én, hogy eszik annyit, amennyire szüksége van, elvégre szépen fejlődik (no, nem annyira méreteiben), nincsenek emésztési panaszai, ráadásul nem is válogatós. Azért mégis időnként bármit megtennénk (és naná, hogy meg is teszünk), hogy enni lássuk. Mostanság például az evőeszközök beszélgetnek vele rendületlen lelkesedéssel: Anya, beszélgessen velem a kanál!- adja ki az utasítást ellentmondást nem tűrően, és a kanál bizony - néhány jóízű falat reményében - beszélget. Bogi leleményessége azonban még így is messze felülmúlja minden kreativitásunkat, a minap egész egyszerűen elejét vette a vitának, és közölte: Az a javaslatom, hogy inkább ne reggelizzünk, mert én nem vagyok éhes!

***

Nagymama beteg volt. A gyerekek természetesen tudták, mit kell tenni: előkerült az orvosi táska, ki mit ért, azzal nyomkodta meg kicsit Nagyit. Hogy konzultált-e egymással a két főorvos, azt nem tudom, mindenesetre Bogi határozta meg a kezelési tervet: Gyógyszert kell szedni naponta háromszor. Hozom neked az esti gyógyszert, Nagymama. Aztán azért biztos, ami biztos felvette a varázsköpennyé előlépett királykisasszonyos takaróját, és alternatív gyógymódot is alkalmazott: Csiribí-csiribá, hókusz-pókusz, betegség huss! Valószínűleg a kontrollvizsgálat részeként került a Nagyi szájába a spatula, annak rendje és módja szerint. Ezt viszont már elvette tőlük a beteg, mondván, hogy ez sajnos most tele lett bacilusokkal, ki kell dobni. Az érthetően következő miértet (elvégre hetek óta tett jó szolgálatot az a bizonyos eszköz) is megmagyarázta azzal, hogy ez a spatula csak egyszer használatos. Bogi értetlenkedve kérdezett vissza: Ezt meg hogy érted, Nagymama??

***

Végre esett a hó, amit kitörő lelkesedéssel fogadott az egész család. Sajnos azonban az igazi szánkóidőt ezúttal lekéstük, nem voltam otthon, így nem tudtunk együtt lemenni. Egész délután esett a hó, így nagyon reménykedtünk, hogy - apa nélkül ugyan, de - pótolhatjuk a hiányt másnap. Kivételesen a felöltözködés is zökkenőmentesen sikerült, Bogit annyira felvillanyozta az előkerült szánkó, hogy magától bújt bele a pulcsiba és a cipőbe, csak menjünk már. Mentünk. A sarokig értünk, mikor eleredt az eső... Semmi gond, Simike alszik: esővédő a babakocsira, kapucni Bogira, és indult is a szánkó a dombról. Néhány kör után Bogi felvetette, hogy hóembert kellene építeni, így megépült az első közös hóember és hónyúl. Mire átáztunk és átfáztunk, Imike is felébredt, hazáig versenyt futottunk. Bogit annyira lenyűgözte a hó, hogy amikor másnap újra szállingózni kezdett, gyorsan felkapaszkodott az ablakba, onnan szólt rám: Anya, nézzük meg folyamatosan, hogy esik a hó!

***

- Anya, nézd, ez pezsgőtabletta!

- Tényleg? És mi van benne?

- Háát...(kis gondolkozás) Pezsgővitamin!

***

Nagyi - nem biztos, hogy egyenes következményeként a Bogi gyógyítói tevékenységének - szerencsére meggyógyult. Kis családunk ellenben lebetegedett. Arról csak ábrándoztunk, hogy egymás mellé dőlve nyögünk, és egy ütemben fordulunk az ágyban. A gyerekek csöppet sem gondolták, hogy ágynyugalomra lenne szükségük, ők igyekeztek nem kiesni fontos munkájukból, az energiakiesést meg próbálták pótolni a mienkből. Csakhát a mi tartályunk felett is kezd villogni a kimerülést jelző lámpa. Így hát - amellett, hogy felváltva alszunk - próbáltuk nekik is elmagyarázni, mi a helyzet:

- Drágám, próbálj meg nem kiabálni, anyának fáj a feje.

- Miért?

- Mert beteg vagyok.

- Apától kaptad el. Vagy Nagymamától. Vagy tőlem.

- Kitől?

- Tőlem, Bogitól. Bogi is beteg, meg Simike is. Meg apa is. Meg anya is.