Épp az ágyunkban folyt az ökörködés, és a nagy hancúrozás közepette (amit mellesleg megpróbáltak öltözködésként eladni) Imi (mármint a felnőtt minőségben jelen lévő) megbillent az ágy szélén, majdnem le is esett. A mutatványt persze hangos ovációval üdvözölték a gyerekek, mire az apjuk elővette a szülőbbik énjét, és megrovóan nézett rájuk:
- Nem szép dolog, hogy kinevettek!
- De apa, nem kinevetünk, hanem veled nevetünk! - közölte Bogi. (Csak fülel ez a gyerek...)
- De én egyáltalán nem nevetek. Nagyon megijedtem, hogy le fogok esni!
- Hagyjuk máááááááááár! - vágta rá Bogi epésen.
***
Az oviból hazafelé tartva próbáltam időben felkészíteni a gyerekeket, hogy otthon első körben nem a féktelen móka és kacagás vár, legalábbis engem kénytelenek lesznek nélkülözni, először ugyanis szeretném visszaadni legalább nagy körvonalakban a nappali kinézetét leginkább belakott helyiségünknek. Még mielőtt megkezdődött volna a jaaaaaaaaajanyanemááááááááár, megkérdeztem a lehető leglelkesítőbbnek gondolt hangomon, hogy:
- Naaa, ki fog segíteni anyának porszívózni?
Boginál el is értem a kívánt hatást, azonnal rávágta a kapott lelkesedéssel, hogy:
- Ééééééééééén!
Simitől is azonnal jött a válasz, ugyanazzal a hangszínnel, csak nem a várt üzenettel:
- Én neeeeeeeeeeeeeeem!
***
Bogi fogott egy papírt és ceruzát, leült a kisasztalhoz, és homlokráncolva körmölni kezdett. Az apja egy darabig figyelte, mikor már nem bírta tovább csak megkérdezte, hogy mit csinál.
- Listát írok... Mit is kell venni, mit is, mit is... - hümmögött. - Apa, vegyél kiflit, tejet, kenyeret, egy igazi repülőgépet, színes ceruzát!
(Sajnos Imi elfelejtette megkérdezni, hogy ugyan mi szükség például repülőre és hogy ugyan melyik boltban keresse mindezeket.)
Vannak olyan bevett szófordulataink, mondataink, amelyek ugyan viccesen hangzanak egy kisgyerek szájából, de legalább tudjuk, honnan származnak. Így aztán okoz néhány vidám percet, amikor Imike legózás közben énekelgeti magának, hogy mitőletyenjókedvem-óó-mitőletyenjókedvem, de hát nem olyan érthetetlen végül is, mert Imi is rákezd erre a Tankcsapda számra, ahányszor megkérdezem, hogy miért rosszkedvű. Akkor viszont, amikor a kicsi (nagyobb) fiam utánam szalad a konyhába, majd fékezés után hetykén odaveti, hogy na, mi a pálya?, na akkor beletelik néhány másodpercbe, mire a neki kijáró tisztelettel tudok visszakérdezni, hogy ezt a szöveget ugyan hol szedte össze?!
Bogi igazi primadonna, és az a helyzet, hogy ezzel olykor veszett helyzeteket ment meg. Nálunk most éppen egyértelműen az elindulás a mumus, a legtöbbször itt vérzek el. Aztán amikor már a fejem tetején pörögve próbálom meggyőzni őket, hogy már-senki-nem-mehet-vissza-semmiért, de-igen-kell-kabát, de-igen-kell-cipő, nem-nem-viszünk-kismotort, Ákos-mindjárt-felveszlek-de-ezt-még-fel-kell-húzni, és már valóban kapkodva mindenki fejébe nyomot egy-egy sapkát, akkor Bogi egyszer csak nagy sóhajtozás közepette megszólal, hogy már mióta várom a pillanatot, hogy felpróbálhassam végre ezt a szép új kalapot, és úgy illegeti magát, hogy csak egy pillanatra merül fel bennem, hogy agyoncsapom, de aztán mégis nevetve indulunk el.
- Listát írok... Mit is kell venni, mit is, mit is... - hümmögött. - Apa, vegyél kiflit, tejet, kenyeret, egy igazi repülőgépet, színes ceruzát!
(Sajnos Imi elfelejtette megkérdezni, hogy ugyan mi szükség például repülőre és hogy ugyan melyik boltban keresse mindezeket.)
***
Vannak olyan bevett szófordulataink, mondataink, amelyek ugyan viccesen hangzanak egy kisgyerek szájából, de legalább tudjuk, honnan származnak. Így aztán okoz néhány vidám percet, amikor Imike legózás közben énekelgeti magának, hogy mitőletyenjókedvem-óó-mitőletyenjókedvem, de hát nem olyan érthetetlen végül is, mert Imi is rákezd erre a Tankcsapda számra, ahányszor megkérdezem, hogy miért rosszkedvű. Akkor viszont, amikor a kicsi (nagyobb) fiam utánam szalad a konyhába, majd fékezés után hetykén odaveti, hogy na, mi a pálya?, na akkor beletelik néhány másodpercbe, mire a neki kijáró tisztelettel tudok visszakérdezni, hogy ezt a szöveget ugyan hol szedte össze?!
***
Bogi igazi primadonna, és az a helyzet, hogy ezzel olykor veszett helyzeteket ment meg. Nálunk most éppen egyértelműen az elindulás a mumus, a legtöbbször itt vérzek el. Aztán amikor már a fejem tetején pörögve próbálom meggyőzni őket, hogy már-senki-nem-mehet-vissza-semmiért, de-igen-kell-kabát, de-igen-kell-cipő, nem-nem-viszünk-kismotort, Ákos-mindjárt-felveszlek-de-ezt-még-fel-kell-húzni, és már valóban kapkodva mindenki fejébe nyomot egy-egy sapkát, akkor Bogi egyszer csak nagy sóhajtozás közepette megszólal, hogy már mióta várom a pillanatot, hogy felpróbálhassam végre ezt a szép új kalapot, és úgy illegeti magát, hogy csak egy pillanatra merül fel bennem, hogy agyoncsapom, de aztán mégis nevetve indulunk el.
