Szappanbuborék

Varázslatos pillanat volt. Néma csend borult a lakásra, pedig mindkét gyerek ébren volt. Leültem egy pillanatra figyelni őket.

Simike már elég fáradt volt ahhoz, hogy ne kurjongasson, de még annyira nem, hogy aludni kérezkedjen. A gyerekszobában tett-vett, megpróbálta meghódítani a Bogi ágyát. Kitartóan emelgette a kis lábait, egyiket, aztán a másikat, hátha sikerülne felmászni. Nem ment, feladta, elindult kifelé, de meggondolta magát, mégis visszafordult. Még egy utolsó csendes próbálkozás. Talán most sikerül!

Bogi nem régen ébredt, kókadozva üldögélt az etetőszékben. Valami titokzatos rendszer szerint csoportosította a tányérján sorakozó kenyérfalatkákat. Néha bekapott egyet, akkor újra kellett rendezni az egészet. Egyszer felemelte a bögréjét, de meggondolta magát, visszatette az asztalra. Komótosan rágott, nyelt, aztán újra a bögréért nyúlt. Ezúttal ivott is. Utána csak nézett maga elé, pislogás nélkül, mint aki nem azt látja, ami előtte van.

Közben Imike megunta az ágyat, új elfoglaltságot keresett. Felnézett, észrevette, hogy figyelem. Arcán szétterült a jól ismert mosoly, elindult felém, még mindig teljes csendben. Útközben azonban eltérítette egy székből előtüremkedő csavarfej, azt muszáj volt megnézni. Nem sietett, lassan felállt, szakértő tekintettel szemügyre vette. Még azt piszkálta, amikor a szomszéd kalapálni kezdett, ő pedig boldog ösztönösséggel táncolni kezdett a ritmusra. 

Ez mi volt? - eszmélt Bogi is.

Szétpukkant a szappanbuborék, a hangok újra birtokba vették a lakást.

Édesek és mostohák

Ma igencsak lekapott a tíz körmömről egy néni a boltban. Bogi a karácsonyi áhítat vásárlási lázát felébreszteni hivatott innen-onnan függő kis aranygömbökkel babrált, amikor történetesen ásítottam egyet (szánom-bánom, ígérem, többé nem fordul elő!). Az épp mellettünk elhaladó kedves idős néni ezt nem is hagyhatta szó nélkül, szúrós szemmel rám nézve már osztotta is a jó tanácsot: Inkább a gyerekre figyeljen, mindjárt lerángatja a díszeket! 

Teljes sértődöttségemben az egész vásárlás és hazaút alatt magamban fortyogva írtam a védőbeszédemet. Mert persze a néni kedves azt nem tudhatja, hogy nem unottságomban ásítottam, hanem, mert késő estig a férjemnek segítettem olyan munkában, ami nemhogy nem az én, de még csak nem is az ő dolga; hogy aztán az éjszaka hátralevő részében két szoba között mászkáljak, pedig nem is vagyok alvajáró.

Eszembe jutott az összes eddig átvészelt "kedves" beszélgetés is, amelyhez szerencsém volt itt-ott, az utcán, a boltban. Hosszan elidőztem a kedvenc, sokszor, sírva-nevetve idézett párbeszéden.

- Jaaj, de aranyos gyerekek! Hogy hívják őket?

- Bogi és...

- Bogi? Boglárka? Jaaaaaaj, de szép név, én is akartam egy Bogit, csak a nagymamák nem hagyták! És a kisfiú? Ugye, kisfiú?

- Imre.

- Imre? Ühüm, biztos annak is megvan az oka...

- Meg.

- Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy magácska hány éves.

- 25.

- Hát, igen, láttam, hogy nagyon fiatal. De nem baj, ez már így sikerült... Legalább hamar túl lesznek rajta!

Ezek után a Nem fázik meg az a kislány a fagyitól? Nincs melege szegény gyerekeknek abban a sapkában? De ugye több gyerek nem lesz? Hiszen még annak a szegény kislánynak is a babakocsiban lenne a helye! típusú mondatok, vagy a játszótéren futtában elkapott Na, az ilyen kis korkülönbség az igazi szívás! megjegyzések már meg se kottyannak...

Mondom, teljesen beleástam magam a megaláztatottság és sértődöttség feneketlen mocsarába.  Aztán eszembe villant, hogy én vajon hányszor csinálom? Mit gondolok, mikor a gyerekével nyilvánosan (!) türelmetlenül beszélő szülőt látok? Mikor azt hallom, hogy valaki a fiatalságát, a bulikat félti, és a gyerekvállalást valami állandó lemondásokkal járó kénköves pokolnak látja? Mikor a mellettem telefonáló bárki magából kikelve szitkozódik, kötőszóként használva a csúnya szavakat? Vagy épp csak, mikor egy fülltágítós fiatalember flangál előttem? Pedig fogalmam sincs ki ő, mit csinál, és miért éppen azt. Nem tudom, hogy mit csinált tegnap este, hova siet, kiért aggódik. Hát elcsitítottam magam. Tényleg ásítottam másfelé nézve, a gyerek tényleg a díszekkel babrált. Akár a néninek is lehetett volna igaza. Örülök, hogy nem volt.

Gyerekszáj #3

Gabó nálunk aludt. Mivel nincs hozzászokva a hajnali pacsirtáinkhoz, mi már nagyban reggeliztünk, mire elkezdte nyitogatni a szemeit (márpedig az nálunk nem felkelés után egyből következik, hosszas huza-vona előzi meg kezdve azzal, hogy anyát ki kell húzni az ágyból, hogy apa indulhasson dolgozni, apa elintegetésén keresztül néhány legózós-szélvészes-Sárizós körön át a Mit kérsz reggelire? Semmit. De valamit muszáj.Kakaót! Jó, de enni mit kérsz? Semmit! párbeszédig). Gabó nagy nehezen kitámolygott az ágyból lenge kis hálóingében nagy megrökönyödést okozva ezzel Boginak. Néhány másodpercig csodálkozva meredt rá, majd megszólalt:

- Gabó nem öltözött fel rendesen!

***

Elhúzódott az esti séta, még nagyban baktattunk hazafelé, amikor máskor már az ágy felé szoktunk baktatni. Simike el is aludt a kendőben a mellkasomon, és úgy tűnt, Bogi sem lát már mindent, ami körülveszi. Biztos, ami biztos, ellenőriztük (gondoltuk, ha úgyis alszik, sétálgatunk még egy kicsit):

- Bogi, ébren vagy még?

- Nem. - jött a válasz a babakocsiból.

***

Mindamellett, hogy tisztában vagyunk a szabályok és korlátok rendkívül fontos szerepével, próbáljuk úgy kormányozgatni a gyerekeket, hogy ne egy merő tiltás legyen az egész nap. Ennek köszönhetően egyrészt nálunk elég sok mindent szabad, másrészt próbálom mindenféle kerülőutakon elérni a szabályok betartását, például a mit nem szabad helyett igyekszem azt mondani, hogy mit lehet helyette. Úgy látszik azonban, nem vagyok elég kreatív, az utóbbi időben ugyanis Bogi a legváratlanabb helyzetekben és időpontokban elkurjantja magát, hogy: Sárika, nem szabad!

***

Már éppen kezdtem rosszul érezni magam, hogy micsoda korlátok közé szorítjuk szegény gyerekeket, hogy szerencsétlen Sári babán csattan az ostor, amikoris Bogi új szokással cserélte le a fegyelmezést. Újabban időnként Sárit szorongatva közli velem: Sárikának jó napja van. Nekem is jó napom van. Majd kérdőm rám néz: Anya, neked is jó napod van?

***

Bogi kedvenc időtöltése a festés: vízfestékkel, temperával, akvarellceruzával, matricafestékkel. Szinte már a gyurmát is kiszorítja a festék... A technikáján viszont még van mit javítani, az ecsetet ugyanis ütvefúróként használva kisebb-nagyobb gödrökkel és halmokkal háborítja a vízfesték amúgy békés felszínét. Mivel ez nem segíti nagyban sem az ecset, sem a festék tartósságát, próbáltam valamit tenni ellene. Lelkiismeretesen magyaráztam, hogy: kevés víz, lecsepegtetés, kicsit megsimogatod a festéket az ecsettel, aztán festés a papírra. Szépen skandáltuk is: kis víz, simogatás, festés; kis víz, simogatás, festés. Mikor kezdtem unni, elhallgattam, akkor Bogi - újra megcsillantva költői génjét - egyedül folytatta:

- Kis víz, narancssárga simogatás.

Rontom-Bontom és Ötórai Teás

Napjában többször szembesülünk vele, hogy két milyen különböző kis szeretetcsomag pottyant közénk. Igyekszünk nem hasonlítgatni őket, de azért Simit figyelve önkénytelenül is kicsúsznak olyan mondatok a szánkon, hogy Bogi nem ült még ennyi idősen. Bogi ilyenkor már lemászott az ágyról. Bogi nem volt ilyen szájba vevős. Bogi nem volt ilyen kitartó. Bogi nem ébredt ennyiszer éjszaka. És levonjuk az egyetlen valós következtetés: Bogi nem ilyen volt. Mert hát miért lett volna? 

Napközben nem is olyan feltűnő a különbség: az elég nagy alapterületen, olykor az összes környező teret és parkot belakva teszi mindenki a maga dolgát fáradhatatlanul. Néha együtt, máskor egymás mellett-alatt-felett, egymást kerülgetve vagy épp a másikon áttrappolva működnek a maguk és a felnőttek örömére.

Este, a közös fürdésnél, a (majdnem) legkisebb helyiség legkisebb pontján összesűrűsödve aztán a sok vígságot és nem kevesebb feladatot okozó kis-nagy különbségek jól megfigyelhetőek. Igazán még csak megfigyelni sem kell, elég csak rápillantani a békés csatatérre: diagnosztizálják saját magukat.

Imike ahogy landol a vízben, azon nyomban beindul: pörög-forog, feláll-leül, megkóstol-kiköp, megpaskol-lever, megkísérel kiszállni, hogy megszerezze az apa tusfürdőjét, visszaül, arrébb tol, meghúz, kidob, előhalászik, locsol-pocsol, kurjongat.

Bogi mindeközben - ha épp nem őt éri atrocitás - mint a bolond nyúl az Alice-ból, a világgal mit sem törődve töltögeti a vizet a kis piros teás kancsójából a különböző méretű és formájú edénykékbe, majd azokból magára. Vagy az én kezem mossa meg szakértő műgonddal, finoman végigsimogat, szappanoz, öblöget, közben néha dúdolgat is: ó-ó-ó-dam-da-da-szeretéén. (Ki ismeri fel?)

Aztán egy erősebb paskolás vagy jól irányzott loccsantás, és Bogi is visszazökken. Akkor kis szülői ráhatásnak köszönhetően ahelyett, hogy visszaadná a kölcsönt, elkezdi Simit mosni, ahol éri. Összeér a két szál, addig húzzák-vonják egymást, amíg bírják az idegeink.

Gyerekszáj #2

Anya, gyere játszani velem a gyereknappaliba!

***

- Ki szeret olvasni? - kérdezi Nagyi, arra a határozott válaszra számítva, hogy Bogi.
- Anya. - jön a válasz.
- És még ki szeret? (De most már biztos Bogi következik!)
- Apa is szokott néha.

***

Bogi nem egy gyors evő, a bevitt mennyiséget viszont lenne még hova növelni, így általában hamarabb a tányérja aljára néz (ha eljut addig...), mint mi. Így volt ez egyik este a vacsoránál is, ráadásul meglehetősen unta, hogy ahelyett, hogy vele foglalkoznánk, unalmas felnőtt dolgokról beszélgetünk. Gondolta, ideje véget vetni a sehova sem vezető ücsörgésnek, így közölte, hogy:

- Befejeztem. - és várta a hatást, tudniliilik, hogy szavunk feledve veresengeni fogunk, hogy melyikünk szabadítsa meg az etetőszék rabságából. Ez azonban elmaradt, tehát - épp csak egy leheletnyivel hangosabban - újra próbálkozott:

- Végeztem. - De hiába a szünet, elmaradt a hatás. Rájött, hogy a fafejű szülei nem értenek a célzásból, a kifejezőkészségének bármily színes tárházát is csillogtatja meg, kénytelen volt direktebbre váltani:

- Viszont kiszállnék!!!

***

Nagyjából száz esetből egyszer fordul elő, hogy nem pattanok azonnal, ha felriadnak álmukban. Ilyenre volt példa valamelyik este, amikor történetesen a zuhany alatt állva nem hallottam meg, hogy Bogi hív. Mivel Imi fogmosással foglalatoskodott, ő is lassan kapcsolt, mire odaért, Bogi már kezdte egészen rosszul érezni magát. Pár korty víz után azonban megnyugodott, és csak annyit mondott:

- Anya nem jött.

...

***

Reggel (hajnalban!) Boginak valahonnan eszébe jutott, hogy előző nap nem fejeztük be a festést, amit elkezdtünk. Félálomban csak azt hallottam, hogy magyarázza, hogy:

- Nem festettük ki a háromszöveget.

Mivel Imi egy hajszállal már közelebb állt ahhoz, hogy magához térjen, kijavította:

- Háromszögeket.

- Ühüm, háromszöveget. - helyeselt Bogi.

- Szög.

- Szög. - ismételte Bogi lelkiismeretesen.

- Há-rom-szög. Háromszöveget. - majd kapcsolva, hogy mit mondott, mentegetőzésbe kezdett. - Jajj, már, engem is teljesen összezavarsz!

- Apa hülyeséget beszélsz. - vonta le a konzekvenciát Bogi.

***

Imi túrórudit evett, és arra gondolt, hátha egy falattal le lehetne kötni annyira az ide-oda rohangáló Bogit, hogy legalább egy percre leüljön. Ő azonban rá sem hederített, közölte, hogy nem kér, és intézte tovább fontosabbnál fontosabb dolgait szélvészmódba kapcsolva. Imike viszont már percek óra sóvárogva bűvölte azt a finomnak tűnő valamit az apa kezében, úgyhogy Imi viccből megkérdezte tőle is:

- És te kérsz?

Na, erre Bogi szinte a levegőben megállt, és szúrós szemmel az apjára nézett:

- Nem! Még kicsi!!!