Napjában többször szembesülünk vele, hogy két milyen különböző kis szeretetcsomag pottyant közénk. Igyekszünk nem hasonlítgatni őket, de azért Simit figyelve önkénytelenül is kicsúsznak olyan mondatok a szánkon, hogy Bogi nem ült még ennyi idősen. Bogi ilyenkor már lemászott az ágyról. Bogi nem volt ilyen szájba vevős. Bogi nem volt ilyen kitartó. Bogi nem ébredt ennyiszer éjszaka. És levonjuk az egyetlen valós következtetés: Bogi nem ilyen volt. Mert hát miért lett volna?
Napközben nem is olyan feltűnő a különbség: az elég nagy alapterületen, olykor az összes környező teret és parkot belakva teszi mindenki a maga dolgát fáradhatatlanul. Néha együtt, máskor egymás mellett-alatt-felett, egymást kerülgetve vagy épp a másikon áttrappolva működnek a maguk és a felnőttek örömére.
Este, a közös fürdésnél, a (majdnem) legkisebb helyiség legkisebb pontján összesűrűsödve aztán a sok vígságot és nem kevesebb feladatot okozó kis-nagy különbségek jól megfigyelhetőek. Igazán még csak megfigyelni sem kell, elég csak rápillantani a békés csatatérre: diagnosztizálják saját magukat.
Imike ahogy landol a vízben, azon nyomban beindul: pörög-forog, feláll-leül, megkóstol-kiköp, megpaskol-lever, megkísérel kiszállni, hogy megszerezze az apa tusfürdőjét, visszaül, arrébb tol, meghúz, kidob, előhalászik, locsol-pocsol, kurjongat.
Bogi mindeközben - ha épp nem őt éri atrocitás - mint a bolond nyúl az Alice-ból, a világgal mit sem törődve töltögeti a vizet a kis piros teás kancsójából a különböző méretű és formájú edénykékbe, majd azokból magára. Vagy az én kezem mossa meg szakértő műgonddal, finoman végigsimogat, szappanoz, öblöget, közben néha dúdolgat is: ó-ó-ó-dam-da-da-szeretéén. (Ki ismeri fel?)
Aztán egy erősebb paskolás vagy jól irányzott loccsantás, és Bogi is visszazökken. Akkor kis szülői ráhatásnak köszönhetően ahelyett, hogy visszaadná a kölcsönt, elkezdi Simit mosni, ahol éri. Összeér a két szál, addig húzzák-vonják egymást, amíg bírják az idegeink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése