Gabó nálunk aludt. Mivel nincs hozzászokva a hajnali pacsirtáinkhoz, mi már nagyban reggeliztünk, mire elkezdte nyitogatni a szemeit (márpedig az nálunk nem felkelés után egyből következik, hosszas huza-vona előzi meg kezdve azzal, hogy anyát ki kell húzni az ágyból, hogy apa indulhasson dolgozni, apa elintegetésén keresztül néhány legózós-szélvészes-Sárizós körön át a Mit kérsz reggelire? Semmit. De valamit muszáj.Kakaót! Jó, de enni mit kérsz? Semmit! párbeszédig). Gabó nagy nehezen kitámolygott az ágyból lenge kis hálóingében nagy megrökönyödést okozva ezzel Boginak. Néhány másodpercig csodálkozva meredt rá, majd megszólalt:
- Gabó nem öltözött fel rendesen!
***
Elhúzódott az esti séta, még nagyban baktattunk hazafelé, amikor máskor már az ágy felé szoktunk baktatni. Simike el is aludt a kendőben a mellkasomon, és úgy tűnt, Bogi sem lát már mindent, ami körülveszi. Biztos, ami biztos, ellenőriztük (gondoltuk, ha úgyis alszik, sétálgatunk még egy kicsit):
- Bogi, ébren vagy még?
- Nem. - jött a válasz a babakocsiból.
***
Mindamellett, hogy tisztában vagyunk a szabályok és korlátok rendkívül fontos szerepével, próbáljuk úgy kormányozgatni a gyerekeket, hogy ne egy merő tiltás legyen az egész nap. Ennek köszönhetően egyrészt nálunk elég sok mindent szabad, másrészt próbálom mindenféle kerülőutakon elérni a szabályok betartását, például a mit nem szabad helyett igyekszem azt mondani, hogy mit lehet helyette. Úgy látszik azonban, nem vagyok elég kreatív, az utóbbi időben ugyanis Bogi a legváratlanabb helyzetekben és időpontokban elkurjantja magát, hogy: Sárika, nem szabad!
***
Már éppen kezdtem rosszul érezni magam, hogy micsoda korlátok közé szorítjuk szegény gyerekeket, hogy szerencsétlen Sári babán csattan az ostor, amikoris Bogi új szokással cserélte le a fegyelmezést. Újabban időnként Sárit szorongatva közli velem: Sárikának jó napja van. Nekem is jó napom van. Majd kérdőm rám néz: Anya, neked is jó napod van?
***
Bogi kedvenc időtöltése a festés: vízfestékkel, temperával, akvarellceruzával, matricafestékkel. Szinte már a gyurmát is kiszorítja a festék... A technikáján viszont még van mit javítani, az ecsetet ugyanis ütvefúróként használva kisebb-nagyobb gödrökkel és halmokkal háborítja a vízfesték amúgy békés felszínét. Mivel ez nem segíti nagyban sem az ecset, sem a festék tartósságát, próbáltam valamit tenni ellene. Lelkiismeretesen magyaráztam, hogy: kevés víz, lecsepegtetés, kicsit megsimogatod a festéket az ecsettel, aztán festés a papírra. Szépen skandáltuk is: kis víz, simogatás, festés; kis víz, simogatás, festés. Mikor kezdtem unni, elhallgattam, akkor Bogi - újra megcsillantva költői génjét - egyedül folytatta:
- Kis víz, narancssárga simogatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése