Ma igencsak lekapott a tíz körmömről egy néni a boltban. Bogi a karácsonyi áhítat vásárlási lázát felébreszteni hivatott innen-onnan függő kis aranygömbökkel babrált, amikor történetesen ásítottam egyet (szánom-bánom, ígérem, többé nem fordul elő!). Az épp mellettünk elhaladó kedves idős néni ezt nem is hagyhatta szó nélkül, szúrós szemmel rám nézve már osztotta is a jó tanácsot: Inkább a gyerekre figyeljen, mindjárt lerángatja a díszeket!
Teljes sértődöttségemben az egész vásárlás és hazaút alatt magamban fortyogva írtam a védőbeszédemet. Mert persze a néni kedves azt nem tudhatja, hogy nem unottságomban ásítottam, hanem, mert késő estig a férjemnek segítettem olyan munkában, ami nemhogy nem az én, de még csak nem is az ő dolga; hogy aztán az éjszaka hátralevő részében két szoba között mászkáljak, pedig nem is vagyok alvajáró.
Eszembe jutott az összes eddig átvészelt "kedves" beszélgetés is, amelyhez szerencsém volt itt-ott, az utcán, a boltban. Hosszan elidőztem a kedvenc, sokszor, sírva-nevetve idézett párbeszéden.
- Jaaj, de aranyos gyerekek! Hogy hívják őket?
- Bogi és...
- Bogi? Boglárka? Jaaaaaaj, de szép név, én is akartam egy Bogit, csak a nagymamák nem hagyták! És a kisfiú? Ugye, kisfiú?
- Imre.
- Imre? Ühüm, biztos annak is megvan az oka...
- Meg.
- Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy magácska hány éves.
- 25.
- Hát, igen, láttam, hogy nagyon fiatal. De nem baj, ez már így sikerült... Legalább hamar túl lesznek rajta!
Ezek után a Nem fázik meg az a kislány a fagyitól? Nincs melege szegény gyerekeknek abban a sapkában? De ugye több gyerek nem lesz? Hiszen még annak a szegény kislánynak is a babakocsiban lenne a helye! típusú mondatok, vagy a játszótéren futtában elkapott Na, az ilyen kis korkülönbség az igazi szívás! megjegyzések már meg se kottyannak...
Mondom, teljesen beleástam magam a megaláztatottság és sértődöttség feneketlen mocsarába. Aztán eszembe villant, hogy én vajon hányszor csinálom? Mit gondolok, mikor a gyerekével nyilvánosan (!) türelmetlenül beszélő szülőt látok? Mikor azt hallom, hogy valaki a fiatalságát, a bulikat félti, és a gyerekvállalást valami állandó lemondásokkal járó kénköves pokolnak látja? Mikor a mellettem telefonáló bárki magából kikelve szitkozódik, kötőszóként használva a csúnya szavakat? Vagy épp csak, mikor egy fülltágítós fiatalember flangál előttem? Pedig fogalmam sincs ki ő, mit csinál, és miért éppen azt. Nem tudom, hogy mit csinált tegnap este, hova siet, kiért aggódik. Hát elcsitítottam magam. Tényleg ásítottam másfelé nézve, a gyerek tényleg a díszekkel babrált. Akár a néninek is lehetett volna igaza. Örülök, hogy nem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése