A minap kiszabadulni vágytam, így mikor Imi hazaért a munkából, leakasztottam a kabátot a szögről, s indultam világgá. El is jutottam egész az Ikeáig! Megvettem a rég tervezett üvegeket és dobozokat (hogy milyen hülyének néztem néhány éve bárkit, aki pénzt ad ki dobozért...), majd a képkeretekkel szemezve felhívtam hites uram, hogy ugyan, mérje már meg, tulajdonképpen mekkora is a kép, ami kereteződni vágy. Mivel igazán lobog még a kezdeti láng, kérésem teljesítése végett letette a kezéből Bogit. Aki nem örült és ennek hangot is adott. Az apja -- lévén, hogy két kezére a kép méregetéséhez volt szükség -- letette mellé a kihangosított telefont, s közölte velem, hogy "mondj neki valamit", majd elhagyta a szobát. Úgyhogy mondtam neki valamit ("Szia, Kisbogár! Ne sírj, nincsen semmi baj, apa most segít anyának. Jól vagytok? Jó otthon apával, igaz?" vagy valami ehhez hasonlót duruzsoltam), s lám, ő hallgatott rám. Vagyishogy elhallgatott. Imi ámulva tért vissza és közölte, hogy varázsló vagyok. Jó dolog az anyaság... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése