"Megmondom a titkát édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."
(Babits Mihály)
Szóval, meg van a magyarázat, miért hajtja Bogi hálásan, megnyugodva a fejét vállamra (s nem még hangosabb sivítozásba kezd), mikor a Magna cum laude Te légy mostját inkább szavalva mintsem énekelve igyekszem elterelni a figyelmét rossz kedvéről.
Nagyon szeretünk énekelni egyébként. Néha ő is bekapcsolódik, s lelkesen hümmögi a vokált. Én meg egészen meg vagyok elégedve magammal, micsoda repertoárra tettem szert az évek során. Az oltások után volt alkalmunk tesztelni, úgy 2-2,5 órányi anyagunk van népdalokból, tábori dalokból, mesezenékből, slágerekből, de akkor már a ballagási énekek is előkerültek.
Már most vannak kedvencei és kevéssé értékelt darabok: a Tavaszi szél vizet áraszt és a Már mi nálunk babám jöhet bármilyen mennyiségben, az A part alattnak viszont még sosem jutottam tovább a felénél reklamáció nélkül (és nem csak azért, mert nem tudom végig a szövegét).
Persze mindez biztosan segíti a mozgásfejlődést, beszédfejlődést, fejleszti a matematikai képességeket és legfőképp az intelligenciára van hihetetlenül jótékony hatással (bár, meglepő módon a "hogyan legyünk tökéletes szülők" gyorstalpaló könyvekben többet olvasni a mikor kell lerakni a gyereket, hogy nehogy elkényeztesd és a hogyan ne feledkezz meg a saját igényeidről témákról), mi nem ezért csináljuk... Hanem, mert jó. Ez csak a mienk.
(Nem mellesleg, Imi sem szólt még rám soha, hogy inkább táncoljak, a port jobban bírja...:) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése