Kire ütött ez a gyerek?

"Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok. 

Nagymama azt mondta: Istenem, akárcsak az anyja!
Nagypapa azt mondta: az ördögbe is, szakasztott az apja!
Emil bácsi azt mondta: a megszólalásig szegény Jolán!
Apukám azt mondta: mintha csak magamat látnám!
És anyukám azt mondta: azért talán rám is hasonlít egy kicsit!"

(Janikovszky Éva)

 

Hát, nálunk nem veszett össze a család, hogy kire ütött ez a gyerek. Még meg se született, már teljes egyetértésben mondogatta mindenki, hogy tiszta apja. És tényleg.

 

 

Aztán megszületett, és volt, aki kedvesen megjegyezte, hogy azt látják, ki az apja, de biztos-e, hogy én vagyok az anyja?! Egyedül az én apukám igyekezett mellém állni, mikor azt hangoztatta, hogy ebben a korban szerinte még egyáltalán nem is lehet megmondani, hogy kire hasonlít. 

Mostanra azért alábbhagyott ez az apai-vonások-túlburjánzása. Szóval már tényleg nem lehet megmondani, kire hasonlít, és elkezdődött szépen a janikovszkys vállveregetés.

 

De nem is erről akartam írni. Vagyishogy nem a külsőségekről.  Hanem, arról, hogy "azért talán rám is ütött egy kicsit", merthogy ez a gyerek, ez mégiscsak mindkettőnkre ütött. 

Például, mikor fáradt, egészen vörös- csíkszemű lesz, akár az apja. A kényeztetést viszont annyira szereti, mint az anyja. A múltkor simogattam a kis kezét, amíg szopizott. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy ez nem is jó neki, csak elvonom a figyelmét az evésről, úgyhogy gyorsan abbahagytam. Erre pontosan azt csinálta, amit én szoktam, ha Imi abba hagyja az egyik lábam simogatását: nyújtotta a másikat! :) És ha a hasát vagy az arcát puszilgatom, szétveti kezét lábát, behunyja szemét és teli szájjal kacag. Olyankor meg kell zabálni!

 

Szóval, nem is savanyú, nem is sárga, de a mienk!:)