Vaklárma volt. Azt gondoltam, még nem állok készen rá. Jöjjön néhány év pihenő, óvoda, munka, majd aztán. Ej, ráérünk arra még! Aztán ezer apró jel arra mutatott, hogy mégis itt az idő, és mi azon kaptuk magunkat, hogy ketten kuporgunk abban a bizonyos kis helyiségben, lessük a mindent tudó pálcát és teljes szívünkből kívánjuk azt a csodajelző másik kis vonalat. De az valami mást mutatott, megmutatta, hogy mire vágyunk valójában. (Legalább is én, Imi mindig tudta...) Így hát döntöttünk: jöjjön, akinek jönnie kell!
Ezúttal nem tudtuk, nem éreztük, csak reméltük. És elindult hosszú útján. Integető kicsi magzat.
A harmadik. A magyar igazság!
A harmadik. Bűvös szám. A népmesében is, de nekünk különösen az. Két harmadik gyerek nagy egymásra találása a miénk. Annak idején - jó ég, mikor volt?! - vicceltünk is vele, hogy nálunk egyből a harmadik gyereknek kellene valahogy megszületnie. Mert azt azért látjuk, hogy a harmadik tuti nyerő. Persze azért gyorsan megbékéltünk vele, hogy nincs gyönyörűbb érzés az első gyermek érkezésénél, s hogy a második igazi csodálatos, új világ. És most elindult a harmadik.
Apránként töltött el az új élet a saját kis érzéseivel. Nagy örömök és titkos félelmek lassan lépdeltek. Csak a fáradtság rontott be ajtóstul. Hiszen hogyne rontott volna! Egy egészen apró, de egy teljes, egész ember dolgozik a maga valóságáért odabent. 12 hét alatt minden szerve kifejlődött, egy tökéletes, mozgó kis életté vált. Mi lehet ennél fárasztóbb, s ki legyen fáradt helyette, érte, ha nem én?! A dolgos-fáradt napok után most indulnak a mozgékony-növekedős hetek, hónapok. Csupa izgalom!
Egyetlen egy érzés nem jelentkezett: a kétség. Hogy hogyan lesz. Hisz hogyne lenne? Majd szépen beletanulunk. A legfontosabbat már úgy is tudjuk: szeretni.
Kiss Jenő: Míg jöttöd várom
Rád gondolok, te csöppnyi ismeretlen,
ki élsz már, bár még nem vagy a világon,
ki vagy már, noha lényed még titok,
éber valóság s mégis félig álom,
rád gondolok, míg jöttöd várva várom.
Ha sejtenéd, mi ez a néhány óra!
Ha sejtenéd, mi nékünk és neked!
Ez az, mikor már nem embrióra
tekintünk rád, már ember a neved!
tekintünk rád, már ember a neved!
Ember, ki a fejlődés kezéből
átvette már a talentumokat .
Szobor, mely várja fölszakadni leplét,
még ki nem mondott zengő gondolat.
De hát mit tudhatsz erről, te kisember!
Csak én csodálom lám az életet,
én ujjongok fel, hogy már él az ember,
amikor még meg sem született!
Él, él az ember, még mindenek előtte
az anyakönyvbe írnák a nevét.
túl minden szürke földi valóságon
félig való csak, félig édes álom,
él az ember! Körötte ős setét.
Sötét az őrző anyaméh sötétje,
az idő méhének ősmelege
öröktől fogva abban él a lélek:
az Isten hasonmása, gyermeke .
Csodás titok! . E zengő égi titkot,
csöpp ismeretlen, köszönöm neked!
A bizonyosságot, hogy él az ember,
amikor még meg sem született!
A születés nem kezdete a létnek,
csak bizonyossága annak, hogy vagyunk,
megmutatjuk magunkat: íme, élek!
és hogy tovább élhessünk: meghalunk.
Sírok, sírok és sírok, de örömömben és meghatottságomban! Nagyon szép írás! Eszembe juttatja, amikor épp itt jártunk Annával...
VálaszTörlés"a harmadik a tuti nyerô"-t azért megmosolyogtam :P
VálaszTörlés