Kezdek hinni a Titokféle csodákban, melyek szerint, ha negatív gondolatokkal foglalkozol, bevonzod őket az életedbe. Vagy lehet, hogy a pszichológusoknak van igazuk, és ha sokat agyalsz azon, amitől félsz, el is fogod érni, hogy bekövetkezzen... Persze a legvalószínűbb, hogy csak simán elképesztően figyelmetlenek és felelőtlenek voltunk...
Tény, ami tény, az utóbbi időben rengeteget álmodtam arról, hogy Bogi leesik valahonnan. Volt, hogy egész cirkuszi mutatvány kíséretében tette, gyakorlatilag triplaszaltóval vetette le magát a kanapéról. Szóval az álmok nem voltak ugyan túl reálisak, de azért így sem volt öröm felriadni belőlük... Na, nem vagyok büszke (sőt!), de nem kell többet aggódnom, hogy mi lesz, ha leesik a gyerek az ágyról. (Csak azon hogy mi lesz, ha megint nem figyelünk oda...)
Szokták volt mondani, hogy sok bába között elvész a gyerek, hát, nálunk is valami ilyesmi történt. Igaz, nálunk a sok csak kettő (ez esetben az egy-kettő-sok számrendszerétől eltekintünk).
A múlthét hétfő is úgy kezdődött a Makó család életében, mint a többi. Nem is sejtették, min fognak keresztül menni néhány óra leforgása alatt... Na, jó, nem bagatelizálom el, nagyon is megijedtünk. Egész egyszerűen az történt, hogy reggel a szokásos módon magunk mellé vettük Bogit, hogy úgy pihenjünk még kicsit. Igen ám, de Iminek ki kellett mennie pisilni, és szólt ugyan, hogy figyeljek, de én erre már nem emlékszem, ugyanis szépen visszaaludtam... Ficánka meg nem törődött velünk, örült a szokatlanul nagy mozgástérnek, amit az apja üresen maradt helye jelentett és... hát, csak sejteni vélem, hogy mi módon kommandózott le az ágyról, én már csak a puffanásra ébredtem. Volt nagy sírás-rívás (én hosszabban sírtam, mint a sérült...), egymásra mutogatás (az én hibám volt, egy hülye vagyok! Nem a te hibád volt, az enyém, én vagyok a hülye!), de szerencsére ennél nagyobb baj nem esett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése