Az utóbbi időben Kisbogár minden energiáját arra fordítja, hogy haladjon. Elvégre a világ érdekes: sok megcsodálni, megfogdosni, s legfőképp rengeteg megkóstolni való veszi körül. Ez -- azon túl, hogy remek szórakozást biztosít szülőknek, nagyszülőknek, s többnyire sikerélményt Tündérkének -- azzal is jár, hogy nem nagyon marad hízásra fordítható üzemanyag. Mivel már hetek óta jobbjára csak ácsorog a mérlegen az a fránya mutató, úgy döntöttünk, nem várjuk ki a 6 hónapot, megkezdjük az ismerkedést a gyümölcsökkel. (Habár Imi felvetette, hogy ha hízást akarok elérni, a szalonna megfelelőbb választás lenne, de ezt anyai jogon leszavaztam...)
Szombatra ütemeztük az első kóstolót, hogy Apa is részt vehessen benne. Igazából teljesen flottul ment, megszopogatta az almalevet, fintorgott kicsit, majd tátotta a száját, hogy jöhet a következő kanál. Az egész nem tartott tovább 5 percnél, nem úszott a teljes ruhája almalében, nem visított magából kikelve, hogy nem ehhez van ő szokva, nem prüszkölt és próbált megszabadulni az ismeretlen tápláléktól.
Mégis, én már péntek este nem tudtam hova lenni az izgalomtól. Imi elnézően mosolygott rajtam, hogy mit csinálok ebből ügyet, hiszen kapott már gabonapépet is, akkor nem voltam így besózva. Tényleg nem. Nem tudom megmagyarázni, de ez más volt. Illetve, mégis, meg tudom. Ez már hozzátáplálás volt. Az elválasztás első lépése. Az elválás első lépése. Tök furcsa. Magam is meglepődtem magamon, hogy ennyire komolyan veszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése