Megautósosodtunk

Többek között azért nem vettünk eddig autót, mert én váltig állítottam, hogy gyerekkel is el lehet lenni autó nélkül. (Többek között azért...) Aztán kiderült, hogy persze, el lehet, csak nem annyira kényelmes, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Mit szépítsem, konformisták vagyunk, na.  Az pedig, hogy egy-egy mégcsak nem is nagyobb lélegzetvételű megmozdulás mindig szívességkéréssel, valakinek az ugrasztásával járjon, nem nagyon járható út sokáig. A mi arcbőrünk vastagsága, a családunk tűrőképessége és főleg ideje is véges... Így hát elhatároztuk, hogy mégiscsak jó lenne az a kocsi.

A bősz nézegetés, beszélgetés (ld. rendszám-sztory), szörfölés az interneten, fellelkesülések és lelombozódások, lemondások és újrakezdések után, tadadadaaaaaaaaaam: autó áll a ház előtt. Mármint autó eddig is állt egy pár, de most áll egy, ami bejegyzést is érdemel (Imi két napja kérdezgeti, hogy nem akarsz írni a blogra? De, kéne már... Éééés, miről??? :) ). Szóval lett egy új elnevezendő, életünket megkönnyítő eszközünk: Oszkár, az Opel Astra. (Itt illik megemlékezni Sáráról, a mosógépről, Rezsőről, a mosogatógépről, Friciről, a hűtőről, Mikiről, a mikróról, Saciról, a sütőről és Bobról, a kávéfőzőről. Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. Nem vagyunk amúgy flúgosak...)

Az egészben az a legjobb -- a szívességes időszak elmúlásán és az adósságaink halmozásán túl --, ahogy Imi örül. Először olyan izgatott volt, hogy aludni sem tudott. Mikor telefonon beszéltünk az autó első megtekintése után, olyan volt a hangja, mint aki egyáltalán nincs is elragadtatva, úgy kellett rákérdeznem, hogy akkor nézegetünk tovább? Erre mondta, hogy ja, nem, lefoglalóztam. Én meg vártam az ujjongást vagy valami. De az csak másnap jött meg. Akkor már napjában többször telefonált, hogy vanautónkvanautónk!

Pénteken mentek érte. A Hungárián, a nagy forgalomban még Peti vezetett, a tankolás után cseréltek. Kértem, hogy telefonáljanak, mikor elindulnak a kúttól, így mire ideértek, szépen felöltöztünk Bogival, le is mentünk hozzájuk megtekintésre. Imit kicsit nógatni kellett próbakörért, de eléggé határozott voltam:) Szóval mentünk próbakört a szép új (legalábbis nekünk...) autónkkal. (Azt nem írom le, hogy Imi olyan ideges volt, hogy mi is bent ülünk a kocsiban, hogy hozta azokat a bakikat, amik várhatóak attól, aki több éve nem vezetett, pedig előttünk minden ment flottul...) Ma már megjárta vele az Árkád parkolóját és a Tescot egyedül. Nagy sikerélménnyel jött haza, minden flottul ment. Aztán elgondolkodva mondta, hogy tulajdonképpen most vezetett életében először egyedül. Más kocsiját sose merte, ne törje össze a másét. (Mondtam neki, hogy én jobban örülnék, ha a másét törné:D)

Riasztó (még?) nincs a kocsiban, de nem is nagyon van rá szükség: van bioriasztónk. Imi óránként kétszer, háromszor ellenőrzi az ablakból, hogy meg van-e még, jól érzi-e magát, integet is neki, hogy ne érezze magát olyan egyedül szegény. :)