Pillangók

Pillangókkal kelek, pillangókkal fekszem. Nem (csak) azokkal a híres, gyomorban röpködős boldogságpillangókkal. Hímzettekkel, festettekkel, rajzoltakkal, pöttyösökkel, egyszínűkkel. Kicsi kis pillangójelekkel.

Mert két hét múlva a mi kicsi, színes pillangónk kibújik az otthon bábjából, nekiindul, hogy kipróbálja mesés kis szárnyait. Hogy legyen egy saját világa, a saját feladataival, a saját élményeivel, a saját tapasztalataival.

Hímezgetem a kis pillangókat az aprócska ruháiba, büszkén figyelem, ahogy izgatottan készül ő is. Közben pedig próbálom visszaverni azt az egyre növekvő feszültséget, amit érzek. Hiszen többé nem fogom látni, mi történik vele minden percben. Többé nem fogom tudni, mit érez minden percben. Többé nem befolyásolhatom állandó és nyughatatlan gondoskodással, hogy mi veszi körül, milyen hatások érik, ki szól hozzá. Csak remélhetem, hogy jól "felkészítettük" arra, ami rá vár. Hogy elég nyitott és ügyes és talpraesett és erős, hogy másra is rábízza magát. És aggódva gondolok rá, hogy mi lesz, ha nem tudom tartani az ígéreteim: ha nem is lesz olyan kedves az óvónéni, ha nem is lesz olyan finom az ebéd, ha nem is lesz olyan könnyű játszani a gyerekekkel, ha nem is lesznek olyan érdekesek a foglalkozások... És érzem, ahogy máris hárítok és tolom a felelősséget a rossz napokon: mert az óvónéni biztos nem figyel rá eléggé, mert a többi gyerek biztos neveletlen, mert a közétkeztetés mégiscsak vacak...

És ez akkor is így van, ha tudom, hogy nincs így. Tudom, hogy elég erős, nagy, bátor és talpraesett. Tudom, látom, érzem, hogy épp itt az ideje, hiszen sóvárogva vágyik rá. Kicsit félve, várakozva kérdezgeti nap mint nap, hogy mikor lesz már szeptember. Mert szeptember elsejétől megy az oviba. És kíváncsian várja, hogy mi lesz ott, kik lesznek ott, mi fog ott történni, és szelíden kéri, ha beszélgetünk róla, hogy anya, meséld el még egyszer.

És én kíváncsian várom, hogy milyen lesz ott neki. Vajon mit mutat majd meg magából? Vajon lesznek barátai, vagy egyedül játszik majd szívesebben? Vajon mit fognak szólni hozzá a gyerekek? És mit fog csinálni, ha igazságtalanság éri? És ő hányszor lesz igazságtalan? Vajon mit fognak szólni hozzá az óvónénik? Meg fogják sejteni, hogy ki ő? Vajon megmutatja majd, hogy mi mindent tud? És vajon milyen lesz a többi gyerekhez képest? Naná, már most hasonlítgatok, és naná, már most lefőzte az összes képzeletbeli gyereket. Mert okosabb és szebb és ügyesebb és kedvesebb mindegyiküknél. Na jó, talán egy kicsit kisebb, de valamiben a többieknek is nyerniük kell...