Színház az élet

Nem is olyan régen még azt a szép időszakot éltük, amikor Bogi elkezdett azonosulni önmagával. Ez a makóbogiság foglalkoztatta, ezt kereste mindenben, visszakanyarodott magához, napjában többször kinyilatkoztatta: Makó Bogi vatyok. Minden más megnevezést, becézést, játékot, szerepet visszautasított. Nem volt sem Angyalka, sem Bongyorka, sem Manóka, sem Kópé, sem kislány, sem Rongyi, semmi, senki "csak" Makóbogi.

Most, hogy már mindenkiben - talán saját magában is - tudatosította, ki is az a Makó Bogi, távolabb lépett egyet a kérdéstől. Most a kísérletezések ideje van, néha alig tudom követni, hogy éppen ki ő: Babóca, ki épp áfonyát szed; vagy Mazsola, aki fodrászosat játszik; vagy Pihe az elázott szárnyaival; vagy doktor néni vagy óvónéni vagy kukás bácsi vagy anyuka...

A játék persze úgy az igazi, ha valakivel játsszuk, bőkezűen osztogatja a szerepeket másoknak is. Erre a legmegbízhatóbb barát Imike, ő semmilyen szerepet nem utasít vissza. Volt már például doktor néni, Bogi lelkiismeretesen tanította neki, hogy hogyan kell őt megvizsgálni: nézd, Imike, így kell! - és közben nyomkodta a hasához a fonendoszkópnak kinevezett legó darabot. Most vizsgáld meg a torkom is! Nézd, így kell: ááá. És egyáltalán nem zavarta egyiküket sem, hogy Simi közben valami egészen mást játszik. Máskor meg, amikor Pihe, a pillangókislány épp a szoba közepén zúgó patakba esett, Simike volt a Napocska, aki a napsugaraival óvatosan simogatva megszárogatta az elázott szárnyacskákat...

Néha azért Makóbogi és a szerepe konfliktusba kerülnek. A múltkor épp Babóca volt, aki nem tudta felemelni egyedül a cseresznyét. Segélykérően nézett rám, én végszóra beléptem a szerepembe, segítettem feltenni a cseresznyét. Aztán ő közölte - ahogy az a mesében van -, hogy elindul haza, majd hanyagul odavetette, hogy anya, bosszúsan nézel? Annak rendje s módja szerint bosszúsan néztem, dobbantottam és méltatlankodtam: nem gondolod, hogy nekem is járna abból a cseresznyéből? Erre az jönne, hogy a két szereplő összevitatkozik a cseresznyén, ehelyett Bogi rám nézett nagy szemekkel, és szelíden válaszolt: De, adok neked!

Én Baltazár vagyok, a méhecske, és Imi Vendel, a szarvasbogár (mert az illik neki). A mi megnevezésünk nem változik akkor sem, ha ők épp nem Bogyó és Babóca, hanem Mazsola és Tádé; vagy Pihe és Napocska, mi akkor is maradunk "csak" Baltazár és Vendel. Foglalkozást válthatunk: néha óvó néni vagyok, máskor doktor néni vagy épp anyuka, de Baltazár és Vendel biztos.