Azt hiszem, a beszédfejlődés intenzív szakaszába értünk. Bogi mindent ismétel. Vagy... legalábbis megpróbálja: a hangok időnként nem egészen pontosan úgy sikerülnek, ahogy tervezi, de a dallamok, a szótagszám tökéletes.
Az első szava - úgy 6 hónapos kora körül? - a hoppá volt. "oPPá" közölte, ha valami leesett, vagy épp valamit nagy hévvel földhöz vágott. Aztán jött a pápá, a hamma, az apa és a baba. Az apa és a baba ellentétes jelentésűek voltak: apa mindenki, akit szeret, baba mindenki, akit nem ismer. Így aztán sokáig én is apa voltam, viccelődött is mindenki, ha hazaértem, hogy "na, megjött a másik apa". Az apja persze dagadt a büszkeségtől, hogy ő a mérce... Ma már megkülönböztet, és bár az ny még nehéz, az avára is boldogan hallgatok.
Persze a hangutánzó szavak tábora szépen sorban bővül: vauvau, mnnnnnnnnnn (cica), búúúúúúú, zzzzzzzzzz (méhecske), ssssssssszz (kígyó), ba (bari).
És most mindent utánunk mond. Legalábbis próbál. Legalábbis a szavak elejét. A tündérke (aki természetesen ő) tetete, Feri az Fefe. Ennek a szóképzési módnak a legnagyobb nyertesei a nagypapák: elég egy kép vagy hang, és lelkesen beazonosítja, hogy: PAPA.
Ez a korlátozott -de gyorsan bővülő- szókészlet meglepően sok mindenre elég. Komplett utasításokat lehet leadni egy jól megválasztott szóval. A 'tücc' elsődleges jelentése például értelemszerűen a csüccs, de ha kiegészül két jól irányzott mozdulattal: TE ODA, egészen pontosan azt jelenti, hogy 'te most oda leülsz és játszol velem'.
Éljenek a tetté vált szavak!
No igen, és én a hamázásom kellõs közepén is hallgatok a tücc + kézmozdulatok kombóra, ráadásul a kiválasztottság érzés mámorától rám ragadt idióta vigyorral :-)
VálaszTörlésIsten hozott a klubban :))
VálaszTörlés