Gyerekszáj

Pizsamába bújáson ügyködtünk Ákossal. Illetve, leginkább én ügyködtem, ő természetesen a lehető legváltozatosabb módokon próbált meglépni. Mikor végre eljutottunk arra a pontra, hogy minden ruha LEkerült róla, megszólalt:

- Kész is Áki?
- Dehogy vagy kész, teljesen pucér vagy! Fel kell öltözni.
A pillanatnyi beletörődés a pelenka felkerüléséig tartott, akkor újra:
- Kész is Áki?
- Kész, persze, tudod mi van kész? A füled, az van kész! - válaszolt ezúttal az apja.
Ákos nevetésre fogta, ami elterelésnek egész jó volt, de Bogi elgondolkodva nézett.
- Tényleg kész van a füle. Az Isten fülestől teremtette.

***

Bogi a születésnapjára kapott tündérfát tanulmányozza:

- Csak tudnám, hogy mit keres a nyúl a fán, amikor az a mezőn fut, és üregben lakik. Üregi nyúl.

- Hát, most biztos nem akartak ürgét fogni. - próbál magyarázatot adni Simi.

***

A fiúk nagypapa kocsiját "vezetik", amíg a nagyszülőkkel a szokásos már indulunk negyedórás utolsó mondatokat váltjuk. Nagypapa nézi őket, közben magyarázza Iminek, hogy az a baj ezzel a kocsival, hogy ha itt van a közelében ez a kártya, elég megnyomni a gombot, és már be is indul az autó. Nem kell se kulcs, se semmit elfordítani. Erre persze a fontos dolgokat mindig meghalló Imke ki is dugja a fejét az ajtón:

- Melyik gombot, Nagypapa??

***

- Ha nagy leszek, hercegnő szeretnék lenni. - mondja Bogi sóhajtozva. De érzi ő is, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, ezért tovább gondolkodik.

- Anya, hol lehet hercegnőnek tanulni?

- Tudod, szívem, hercegnőnek nem tanul az ember. Annak születni kell.

- De én nem hercegnőnek születtem.

- Hanem minek?

- Hát, csak kislánynak.

- Van még egy módja, hogy hercegnő legyen valaki. Feleségül kell mennie egy herceghez.

- Én nem fogok herceget találni, azok nagyon messze laknak, nem itt.

- Miért gondolod? Apa is egy igazi herceg, ő sem lakik messze!

- De apának már van felesége, te!

- Ez igaz, de ha én találtam herceget, te is fogsz, a sajátodat.

- Anya, Hamupipőke hercegnőnek gonosz mostohája van. Nekem nincs gonosz mostohám se...

- Hanem mid van?              *itt azért egy kicsit izgulok!*

- Kedves anyukám!            *itt meg sírok*

***

Bogi és Ákos uzsonnázik.

- Én meggyet eszek, Áki meg cseresznyét. Jaj, miket is beszélek, dehogy cseresznyét, barackot!

***

Elkezdődött az ovi. Elég vegyesek az összcsaládi érzések ezzel kapcsolatban, mi leginkább drukkolunk, Bogi örül, Imike meg... hát, ő nem. Egyik reggel például azzal szállt be az autóba, hogy lehet, hogy lerombolták az óvodát!
(A remény hal meg utoljára...)
De nem baj, lesz ez még fordítva is biztosan, sőt, lesznek olyan kegyelmi időszakjaink is, amikor mindenki a helyén érzi magát.

Betegszabadság

Évi rendes karanténidőszakunkat töltjük. Mások  inkább síelni járnak az év ezen szakában, nekünk ez az üdülési forma mégis testhezállóbb. Egy hete gyűrjük egymást, ami ugyan nem is olyan sok, én mégis lemondanék a hosszabbításról, ha lenne szavazati jogom. De nincs... Hosszabbítás viszont van...

Napok óta Simi tartotta a lázrekordott, már-már úgy tűnt, ebben a szezonban már nem is akad legyőzője. Éppen azt gondoltam, hogy kezd ellaposodni a ki érzi magát elesettebbnek verseny (az én kezdődő torokfájásom csak amolyan levezetés), amikor Ákos egy nem várt manőverrel az élre tört. Láz és elesettség tekintetében egyaránt. A vigyort, amit a köhögés és a nehézlégzés együttes kitartó munkával sem tudott lemosni az arcáról, a hűtőfürdőnek egy másodperc alatt sikerült. Az élet nagy igazságtalanságai közé sorolom, hogy anya, aki beül vele a nem épp kellemesem üdítő vízbe, a megtestesült főgonosz, akitől apa rendíthetetlen hősként szabadít meg egy hívogató törölközővel belibbenve a fürdőszobába (szigorúan a felszabadításra érkezve)... Ha viszont ez megvan, már csak azt kell eldönteni, hogy mégis demokráciában élünk-e vagy diktatúrában, Bogi ugyanis megkísérli eldönteni maga, hogy milyen gyógyszerrel kíván élni, és melyekkel nem. Köptető az jöhet. Lázam nincs? Biztos? Tuti? Orrspray? Azt nem! Orrcsepp esetleg lehet, ha befoghatom a szemem közben. De szemcseppet nem! Soha! Azt nem kérek! Miután jelzem neki, hogy ez nem egészen így működik, és ha óhajt még valaha óvodába menni (hála az égnek, hogy az óvoda aduásszá lépett elő), akkor bizony mindenre szüksége van, azután rövid alkudozás kezdődik a testhelyzetekről, a papír zsebkendő megfelelő elhelyezkedéséről, a szükséges vigasztalók hadáról (bár ez utóbbira inkább Imike tart igényt Tűzoltó Sam és az összes fellelhető plüssfigura személyében), ami végül élet-halál küzdelembe torkollik. Ugyan a közelharcot rendszerint én nyerem, mindkettőnknek csekély vigasz, hogy végül mégis mindenki életben marad. Némi idő még marad szemnyomkodásra és panaszkodásra, meg a nagy kinyilatkoztatásokra: Szemcseppet nem kérek soha többet!, én pedig meg is ígérem neki, hogy legalább reggelig egyáltalán semmilyen cseppel nem megyek a szeme, sőt semmilyen testrésze közelébe.

Aztán megkezdődik a következő napirendi pont. A kekszet kérek vacsorára hiszti egy csapásra vált a át nem adok a milánóimból sértődésbe, amit a vizes lett a mozarella problémakör követ, de csak hogy átadhassa a helyét az egyedül akarok fürdeni/én is akarok fürdeni vitának. Közben szinte fel sem tűnik, hogy ki hányszor nem esik mégsem fejre a székről. Ekkor aztán, mikor Imi ábrándos tekintettel megkérdezi, hogy nem gondoltam-e még rá, hogy elajándékozzuk... (itt vagy hatásszünetet tart vagy keresi az elajándékozni való megnevezését), kínomban csak egy dolog jut eszembe:

- Mindhármukat?

Gyerekszáj

Este, már sötétedés után tartottunk hazafelé. Hangsúly a sötéten, ilyenkor látszik ugyanis az a sok (több-kevesebb ízléssel) felaggatott karácsonyi égősor a környékbeli fákon és házakon. A gyerekek imádják, és persze a leggiccsesebb a kedvencük, ott meg is kell állni minden alkalommal. Szóval már a szomszéd utcában jártunk, és már kezdtek menetrendszerűen zúgolódni a hátsó ülésen lakók, hogy mikor érünk már haza, amikor egyszer csak megszólalt Imike:

- Mindjárt odaérünk a banya házához.

- A banya házához? - kérdeztem vissza meglepetten. Azt már tudtam, hogy az egyik ház rozsdás kapuja igazából kemence, de a banyáról eddig még nem hallottam. - Hol lakik a banya?

- Hát, abban a házban ott, látod, anya? - mutatott a legnagyobb sátortetős házra. Szerencsére épp nem én vezettem, szóval láttam. 

- És a jó vagy a gonosz banya lakik ott?

- Háááát... - hezitált kicsit, hogy kit is költöztessen ilyen veszélyesen közel - a gonosz. - bökte ki végül. De Bogi nem hagyta annyiban:

- De anya, banyák nincsenek is!

- Nincsenek?

- Nem, itt a földön, a valóságban nincsenek!

- Hát, hol vannak? - érdeklődtem.

- A mesékben! - vágta rá Bogi. Simi próbált ellenkezni, de mivel hallotta, hogy újra megszólalok, elhallgatott.

- És sárkányok vannak? 

- Nem, azok sincsenek.

- És gonosz törpék?

- Azok sem. - makacskodott Bogi.

- És gonosz mostohák?

- Nem, azok sincsenek. - állította.

- Értem. - mondtam, de közben sebesen dolgozott az agyam, hogy kell-e ilyenkor kiselőadást tartani a csodákról meg izgalmakról meg mesékről, de hamar rájöttem, hogy a kiselőadás második mondatából már egy betűt sem hallana...de valamit azért vajon kell csinálnom? Nem lehet, hogy máris kiöltük belőle a meséket! Aztán gondoltam, teszek egy utolsó próbát:

- És tündérek vannak igazából?

- Azok vannak! - halkította le a hangját Bogi.

*

- Anyaa, mikor lesz már nyár? - kérdezte Simi váratlanul ebédnél. Elég döbbent fejet vághattam...

- Nyár?? - kérdeztem vissza, de végül is megértem a kérdést, én is utálok fázni.

- Igen! Mikor ehetek fagyit? 

Áhá, hát innen fúj a szél!

- A nyár még nagyon messze van. - mondtam, és próbáltam keresni valamit, amiből ő is érti, milyen nagyon messze. - Most tél van, és nagyon hideg. Nem sokára jön a karácsony, aztán a szilveszter. Utána jön az Anna szülinapja, aztán Bogi újra fog oviba menni - itt bíztatólag Bogira néztem, hátha sikerül felébresztenem benne a vágyat az ovi után, azzal aztán két légy egy csapásra! -, utána lesz majd még a Marcsi szülinapja, a  Zsuzsié, aztán a tied. Azután jön a farsang, és vége lesz a télnek, kezdődik a tavasz. Tavasszal nyílik a sok virág, jön a húsvét. Tavasszal van a gödöllői nagypapa szülinapja, aztán az enyém, utána a debreceni nagypapáé. - figyelmesen hallgattak, úgyhogy folytattam a sort. - Lesz majd anyák napja, aztán gyereknap. Akkor már, reméljük, sokat fog sütni a nap, és hamar megérkezik a nyár. Na akkor lehet majd fagyizni.

Egy pillanatig csendben dolgozták fel a sok információt, aztán Bogi fordult Imikéhez:

- Addig még nagyon sok nap fog eltelni. - foglalta össze a hallottakat.

- Meg nagyon sok hét és hónap. - folytattam a sort én. 

- Meg nagyon sok torta! - emelte ki a lényeget Simi.

*

Ha Ákossal szeretnék beszélgetni, azt mondom neki, hogy szeretem.

Akkor ő cuppant egyet.

Én újra mondom, hogy szeretem.

Ő újra cuppant.

...

De ez csak a mi kettőnk, titkos párbeszéde. Közönséggel nem működik. :)

Gyerekszáj

- Kértek habot a fürdővízbe?
- Igen!
- Igeeen!
- Eteeeeeeee!

*

- Gyere kiskutyám, hoztam neked ennivalót! - kiabál be Bogi a gyerekszobába.
- Alszom.
- Zimankósan dideregve szundikálsz a bokorban? - helyesbít a gazda.
- ...Igen... - érkezik a válasz ki gondolkozás után.

*

A nagyszülőkkel voltak a gyerekek. Nagypapa a vaníliás kiflit meózta, amire persze Ákos azonnal felfigyelt, ment is kuncsorogni. Nagypapa megkérdezte Nagymamától, hogy szabad-e adni neki, mire Ákos legnagyobb fájdalmára Nagymama úgy ítélte, hogy nem szabad.

- Semmi baj, Nagymama, anya már elkezdte a dió bevezetését Ákosnál. - sietett Bogi a fiúk segítségére.

*

- Most én vagyok Mária, Sárika meg a kis Jézus.

- Jó, én meg József leszek. - lép be a játékba Simi. - Gyere Mária, ülj be az autóba, elmegyünk a boltba venni cumisüveget meg teát.

- Neeeeeeeeem! Máriának és Józsefnek nem volt autója! Akkor még nem volt! Jézuska a Mennyországban született... aaa templomban! aaa...jászolban!

*

És hogy a lényeg ki ne maradjon, Ákos top 5:

- hoppá (tényleg van közük egymáshoz a gyerekeknek...)

- ava (!!!)

- apa

-pápá

- agyá (leginkább így: agyá-agyá-agyá-agyá-AGYÁÁ-agyá-AGGYÁÁ!!!) ('adjál')

Álomország tengerpartján

- Amikor elmentél a gödöllői kávézóba dolgozni... - Nem gödöllői, hanem veresegyházi - kotyog közbe Bogi, de Simi egy pillanatra sem akad meg -... akkor, akkor megnéztük a Betlehemi királyokat, és abban a kisfiú teljesen barna volt, igaziból barna, nem csak befestette magát... - De anyaaaaaa, a kávézó nem Gödöllőn van, hanem Veresegyházon.  - Én próbálom gyorsan megnyugtatni Bogit, hogy igaza van, de most nem az a lényeg, hogy hol van a kávézó, Imike viszont csak egy Naaaaaa felkiáltással rosszalja, hogy már megint megzavarták, és már darálja is tovább. -...és akkor apa megengedte hogy megnézzük még egyszer. Ez Gödöllőn volt tudod anya, és... - bőszen bólogatok meg nahátolok, és csak lassan kezd felsejleni bennem, hogy amikor én tényleg Veresegyházon tényleg a kávézóban voltam, akkor ők valóban Gödöllőn szórakoztak, de az apjuk egyáltalán nem volt velük. -... és akkor a kisfiú befestette magát pirosra, aztán mindenkit befestett, úgy hívták, hogy Boldizsár. Aztán Boldizsár megnézett egy filmet a tűzoltókról. Anya, nézzük meg azt a filmet! Megnézheteeem? - Na, ez nem lesz nehéz menet, gondolom és, és felhívom rá a figyelmét, hogy sajnos én nem tudom, milyen filmet nézett Boldizsár a tűzoltókról, ezért nem is tudom bekapcsolni. De persze nem jön zavarba, elégedett mosoly terül szét az arcán: - Én vagyok Boldizsár, majd én megmutatom!

Ilyen fantáziavilágban élünk most. Mert én éppen úgy látom magam előtt a felújított házunkat a hatalmas nappalival, otthonos hálószobával, konyhaszigettel, könyvespolcokkal, játszótérrel és fűszerkerttel az udvaron, ahogy az én kisfiam látja az állatkertből megszökött oroszlánt, aki szerencsére nem bántotta őt, csak megette a pogácsáját (még jó, hogy volt nála zsemle meg palacsinta is, különben a tigris és a víziló éhen maradtak volna). Színesen, kereken, készen, minden részletében ismerjük ezeket az állandóan változó képeket.

Aztán persze jönnek a gyakorlatiasak, akik azonnal pontosítják a helyet, időt, szereplőket és anyagi kereteket... De szerencsére néha azért ők is benne vannak a játékban.

Emlékeztet-ő

Rendrakás 1.

Anya: Csináljatok rendet, amíg én elpakolok a konyhában, aztán fogmosás, mese, alvás.

Bogi (két oktávval az alaphang felett, fele hangerővel): De én nem szeretek pakolni.

Fél perc múlva

Anya az erősödő (még csak) panaszkodást ignorálva megindul a tányérokkal a konyha felé.

Bogi: De aanyaa, én nem szeretek pakolniii.

Simi a bejósolható vihartól kicsit távolabb húzódva játszik.

Két perc múlva

Anya (a folyamatos hüppögést nem bírva tovább szigorúra kapcsol): Nem kell szeretni, csak meg kell csinálni és kész! Jobb lesz, ha elkezded, mert a mese idejét húzod, ha sokáig folytatjuk ezt, nem lesz idő mesélni! Azonnal tessék elkezdeni pakolni! Simi, te is pakolj!

Bogi (duplázva hiszti intenzitását): De én nem szeretek pakolni, pakolj el te!

Anya: Bogi, ülj fel gyorsan a kanapéra! Ha sikerült megnyugodni, leszállhatsz. Mesét ma már nem választhatsz.

Simi tétován megindul néhány legóval a dobozhoz, majd miután beledobálja őket, leül mellé játszani.

Öt perc múlva

Bogi a kanapén szöszöli a lábát hellyel-közzel megnyugodva.

Simi újabb legót pakolt KI a dobozból.

Anya (a kiborulás határán nyugalmat erőltet magára): Gyerekek, ha nem pakoljátok el a játékot, az azt mutatja nekem, hogy már nincs rá szükségetek. Most hozok egy kukás zacskót, ha nincs rend, mire kész vagyok a konyhában, belehajítom az összes játékot!

Bogi és Simi egyszerre: Neee, anyaa, ne dobd ki!!!!!!

Tíz perc múlva

Bogi fekszik a földön a haját simogatva.

Simi játszik.

Anya elkezdi a játékokat a kukás zacskóba pakolni, mire a két gyerek éktelen ordításba kezd: De anya, nem dobod ki? Anya neeeeeeeeee! Elpakoljuk!!!!!!!!!

Anya: Fél percetek van!

Gyerekek: De anya, segíííííííííííííts! Nagyon sok van!

Sírva összeszedik a játékokat. A mese elmarad.

Végül is következetes voltam, nem? Háát...

*

Rendrakás 2.

Anya: Na, gyertek, pakoljuk össze a játékokat!

Anya elkezdi összepakolni a játékokat, Simi és Bogi játszik.

Két perc múlva

Anya: Hé, gyertek ti is pakolni, nem pakolom el egyedül. Ha nem csináljátok, nem segítek!

Bogi: De anya, én nem szeretek pakolni!

Anya: Pakolni muszáj, gyorsan megcsináljuk, aztán mehetünk mesélni. Gyere, mutasd, milyen ügyes vagy!

Bogi: És a fogmosás??

Anya: Persze, fogmosás is lesz, utána mese. 

Öt perc múlva

Anya folyamatosan pakol, Bogi alkudozik, Simi eltűnt a színről... Anyában kezd felmenni a pumpa...

Anya: Gyerekek, ha nem kezdtek el pakolni, itt hagyom az egészet! Ez a ti dolgotok, nem fogom megcsinálni helyettetek!

A gyerekek megindulnak egy-egy játékkal a polc felé, anya visszaül.

- Na jó, akkor háromra mindenki dobjon egy legót a dobozba! Eeeeeeeeeeegy-kettőőőő-hááárom - nagy puffanás, egy adag legó a dobozban.

Sok számolás után kis segítséggel összeszedem a játékokat...

Végül is türelmes voltam, nem? Fogjuk rá...

* 

Rendrakás 3.

Anya: Én most elpakolom az ebéd maradékát, jó? Addig Bogi szedje össze a rózsaszín legókat, Simi meg a sárgákat. Ha kész vagyok, jövök segíteni.

Bogi: Jó, és ha a rózsaszínnel kész vagyok, melyik jöjjön?

Anya: Azt majd megbeszéljük, most először elég csak a rózsaszín.

Anya megy a konyhába, Simi, Bogi pakol.

Fél perc múlva

Bogi: Simiiiiiiiii, az nem is sárga! Neked a sárgát kell!!

Anya: Nem baj, szedheti a pirosat is, ha azt is szeretné.

Bogi: Anya, összeszedhetem a lilát is?

Két perc múlva

Bogi: Imike, te most a zöldet szeded, én meg a kéket, jó?

Simi: Jó!

Öt perc múlva

Anya a mosogatógépet pakolja be.

Bogi a narancssárga legókat szedi.

Simi az autókat pakolja.

Tíz perc múlva

Anya fölsepregeti az asztal alá hullott ebédfoszlányokat.

Simi: Mondtam, hogy kész leszünk a legóval! Mondtam én!

Anya: Nagyon ügyesek vagytok!

Bogi: Anya, kész vagyunk a legóval, most már jössz segíteni?

Anya: Mindjárt, csak befejezem a sepregetést. Addig Imi, te pakold el a gyurmát, Bogi, te meg tedd helyre a könyveket.

Tizenöt perc múlva

A gyerekek a játékok 90%-át elpakolták, a maradékot még együtt megcsináljuk.

Végül is mindig lehetne így, nem? Hát persze...

Gyerekszáj

Épp az ágyunkban folyt az ökörködés, és a nagy hancúrozás közepette (amit mellesleg megpróbáltak öltözködésként eladni) Imi (mármint a felnőtt minőségben jelen lévő) megbillent az ágy szélén, majdnem le is esett. A mutatványt persze hangos ovációval üdvözölték a gyerekek, mire az apjuk elővette a szülőbbik énjét, és megrovóan nézett rájuk:

- Nem szép dolog, hogy kinevettek!

- De apa, nem kinevetünk, hanem veled nevetünk! - közölte Bogi. (Csak fülel ez a gyerek...)

- De én egyáltalán nem nevetek. Nagyon megijedtem, hogy le fogok esni!

- Hagyjuk máááááááááár! - vágta rá Bogi epésen.

***

Az oviból hazafelé tartva próbáltam időben felkészíteni a gyerekeket, hogy otthon első körben nem a féktelen móka és kacagás vár, legalábbis engem kénytelenek lesznek nélkülözni, először ugyanis szeretném visszaadni legalább nagy körvonalakban a nappali kinézetét leginkább belakott helyiségünknek. Még mielőtt megkezdődött volna a jaaaaaaaaajanyanemááááááááár, megkérdeztem a lehető leglelkesítőbbnek gondolt hangomon, hogy:

- Naaa, ki fog segíteni anyának porszívózni?

Boginál el is értem a kívánt hatást, azonnal rávágta a kapott lelkesedéssel, hogy:

- Ééééééééééén!

Simitől is azonnal jött a válasz, ugyanazzal a hangszínnel, csak nem a várt üzenettel:

- Én neeeeeeeeeeeeeeem!

***

Bogi fogott egy papírt és ceruzát, leült a kisasztalhoz, és homlokráncolva körmölni kezdett. Az apja egy darabig figyelte, mikor már nem bírta tovább csak megkérdezte, hogy mit csinál.
- Listát írok... Mit is kell venni, mit is, mit is... - hümmögött. - Apa, vegyél kiflit, tejet, kenyeret, egy igazi repülőgépet, színes ceruzát!

(Sajnos Imi elfelejtette megkérdezni, hogy ugyan mi szükség például repülőre és hogy ugyan melyik boltban keresse mindezeket.)

***

Vannak olyan bevett szófordulataink, mondataink, amelyek ugyan viccesen hangzanak egy kisgyerek szájából, de legalább tudjuk, honnan származnak. Így aztán okoz néhány vidám percet, amikor Imike legózás közben énekelgeti magának, hogy mitőletyenjókedvem-óó-mitőletyenjókedvem, de hát nem olyan érthetetlen végül is, mert Imi is rákezd erre a Tankcsapda számra, ahányszor megkérdezem, hogy miért rosszkedvű. Akkor viszont, amikor a kicsi (nagyobb) fiam utánam szalad a konyhába, majd fékezés után hetykén odaveti, hogy na, mi a pálya?, na akkor beletelik néhány másodpercbe, mire a neki kijáró tisztelettel tudok visszakérdezni, hogy ezt a szöveget ugyan hol szedte össze?!

***

Bogi igazi primadonna, és az a helyzet, hogy ezzel olykor veszett helyzeteket ment meg. Nálunk most éppen egyértelműen az elindulás a mumus, a legtöbbször itt vérzek el. Aztán amikor már a fejem tetején pörögve próbálom meggyőzni őket, hogy már-senki-nem-mehet-vissza-semmiért, de-igen-kell-kabát, de-igen-kell-cipő, nem-nem-viszünk-kismotort, Ákos-mindjárt-felveszlek-de-ezt-még-fel-kell-húzni, és már valóban kapkodva mindenki fejébe nyomot egy-egy sapkát, akkor Bogi egyszer csak nagy sóhajtozás közepette megszólal, hogy már mióta várom a pillanatot, hogy felpróbálhassam végre ezt a szép új kalapot, és úgy illegeti magát, hogy csak egy pillanatra merül fel bennem, hogy agyoncsapom, de aztán mégis nevetve indulunk el.

Nem beszélni magyart jól

Sebeszél megtalálta a bejáratot a szavak birodalmába. Már nem csak a kulcslyukon kukucskál: szélesre tárta a kaput. Néhányszor megbotlott a küszöbben, egy pár horzsolást is szerzett. Aztán mire végre átjutott rajta, a gondolatai olyan sebesen robogtak el mellette, hogy a menetszelük fel-felborította őt is, minket is.

Mostanra megvetette a lábát, és nekiindult felfedezni ezt az új világot. Van mit ledolgozni, úgyhogy néhány termet kihagyott: rá se nézett az ELSŐ SZÓTAGOK ajtajára, elrobogott az ELSŐ SZÓTAGOK MEGKETTŐZÉSE mellett is. A MONDATSZAVAK ajtaján benyitott éppen, de aztán meggondolta magát, és továbbindult. Nagy lendülettel, kopogtatás nélkül lépett be az EGYSZERŰ MONDATOK feliratú bejáraton. 

A kihagyott szobák ajtaján belülről dörömbölő tapasztalatok hiányoznak néha, és ebben a tágas szobában sem volt még idő rendesen körbenézi, ezért olykor kissé sután röpülnek a szép új mondatok. Meg hát a közönség is hagy kívánni valót maga után, mert az Áááá-nyáá! Gyeje, kéz meg mos! kiabálást követő Nem te bemegy! jelentését még csak-csak megfejti a szövegkörnyezetből ("Te ne gyere be, egyedül mosom meg a kezem!"), de a semmiből felbukkanó Te nem lát háp-háp?!  csak a szobából kiszűrődő Bocsánat, nem látta a kacsámat? Errefelé röpködött, arrafelé köpködött! dalolászás folytán nyer értelmet. Arról pedig jobb szót sem ejteni, amikor a többszöri ismételgetés is hiába, egyszerűen fogalma sincs a tisztelt publikumnak, mit akar a költő. Vagy, amikor lusta kivárni, amíg a gondolat megteszi hosszú, kacskaringós útját szóvá alakulásáig, és folyton közbe-közbekotyogva, lelkesítve vagy túlbeszélve ellopja a megnyilatkozás örömét.... A lendület így is töretlen, sebes izgalommal húzgálja ki az újabb és újabb izgalmakat rejtő fiókokat, és egyre közelebb kerül, hogy már ő is beszélhessen, jól, magyarul.

Ja, és képzeljétek, ez az egyszerű mondatok szobája össze van nyitva a MIÉRT? teremmel! :)

Minőségi váltás

Bogi születésekor meg kellett tanulnom a határaimat és a korlátaimat. Hogy megvédhessem ezeket és átléphessem azokat.  Simi születésekor meg kellett tanulnom zsonglőrködni az idővel. Most pedig meg kell tanulnom, hogy nincs mindig szükségünk egymásra. Vagy nem mindig egymásra van szükségünk.

Azt mondják, a második gyerek születése mennyiségi váltás, a harmadiké minőségi. Mikor Nóri megkérdezte, érzem-e ezt, nem értettem mire gondol. Most, hogy Ákos sem transzparens már, ahogy egyre többet tanul és kíván, kezdem sejteni.

Két gyerekkel az élet libikóka. Hol az egyik van fölül, hol a másik, és mindkét helyzet lehet jó, örömteli, sőt szükséges. Közben pedig kell, aki tart alulról, középen állva, egyensúlyban.

Az elején még működött a rendszer három gyerekkel is, Ákos elfért a tengelyen. De lassan saját helyet kér magának, a libikókán pedig nincsen harmadik kar. Új játékot kell találnunk.

Már egy lépést hátráltunk a libikókától. Nem jó szó, nem hátráltunk, előrébb léptünk. Már máshogy mozdulunk. Máshogy vagyok jelen. Már hagyom, hogy néha maguk rugaszkodjanak el a földtől. Már nem kell, hogy mindenhol ott legyek, hogy mindent segítsek megoldani. De az új játékot még nem találtuk meg. Néha még lehuppanunk a libikókára, és akkor ők tartanak meg engem.

Talán a körhinta lesz a miénk. Újra egyensúlyban, újra középen, nem ide-oda cikázva. Csak ahhoz még nőnöm kell, hogy felülről tarthassam őket, ne alájuk kuporodjak. És tanulnom kell, hogy néha mögém kerülnek, s úgy kell a helyemen lennem ugyanúgy.

Gyerekszáj

Bogi és Imike egyik kedvenc közös játéka - talán a szülinapozás után rögtön - a bújócska. Általában először Bogi elbújik, és felszólítja Simit, hogy keresse meg, aztán cserélnek. Persze mindig ugyanoda bújnak, de ez egyáltalán nem rontja az egymásra találás örömét, minden alkalommal hangosan kacagva bújnak elő. Egyik nap épp teregettem, amikor bújócskázásba fogtak. Úgy a harmadik körnél, amikor Bogi bújt el, Simike megjelent mellettem, és akkor először összeszorított szemekkel számolni kezdett  - mint Csukás István álomzavaros baglya -: eeee, eeeeeeeeeee, eeeeeeeeee. 

Azóta a számolási tudománya még tovább fejlődött: eee, tee, háá, nééé, haaaa (az ötöt szigorúan kihagyja...)

A bújócskázáshoz egyébként legalább két ember kell (ha nem tudnátok): a hunyó és a bunyó!

(Csukás István: A téli tücsök meséi)

***

Karácsonyra várat kaptak a gyerekek Szép, színes karton várat puzzle várárokkal, fa katonákkal és sárkányokkal, akik a gyerekek aktuális kedvétől függően hol gonoszok és ostromolják a várat, hol kedvesek és velünk laknak. Remekül bele lehet feledkezni a kalandokba. Egyszer például épp megtámadta a várat a gonosz tűzokádó: Simi hangos hamhamham kíséretében végigböködött vele mindenkit, én pedig elrikkantottam magam, hogy segítsééééég, jön a sárkány, mindenki be a várba! Erre aztán a két gyerek egyszerre pattant a várfalak mögé, szegény katonák meg szanaszét hevertek a szőnyegen...

Azért van egy elég nagy hiányossága a mi várunknak: történetesen hiányzik a királykisasszony. Mondtam ma a gyerekeknek, hogy csak kellene egy királylány, mire Bogi önként jelentkezett, hogy majd ő, de aztán eszébe jutott, hogy ő talán túl nagy, úgyhogy Sárit ajánlotta... Mivel én még Sárit is nagynak ítéltem, egy duplo lányka azonban épp illett a királyfihoz, egyhangúlag megtettük őt királylánynak, sőt anyukát is költöztettünk hozzá. Ezután már csak az volt hátra, hogy jöjjön a sárkány elrabolni. Jött is, rabolt is, bár a gyerekek az ezirányú mesék ismeretének hiányában (van mit pótolnunk) nem egészen értették az eseményeket. Azt azért igen, hogy ez a gonosz fekete most jött és rabolt, úgyhogy útra keltek a Kanapé-hegy felé, hogy megmentsék. Bogi a királynőnek és anyának kinevezett bábuval gondolt szembe szállni a veszedelemmel. Mikor mondtam, hogy ő nem mentheti meg a királykisasszonyt, szomorú szemekkel rám nézett, és alkudozni kezdett: de hiányzik neki az anyukája! Mivel gonoszsárkány énemet még ez sem hatotta meg, Simi puszta kézzel oldotta meg a konfliktust, kilökte a kezemből a sárkányt, és felmarkolta a királylányt. Ezután nagy lakomán megünnepeltük Simi lovag diadalmát, aki büszkén feszített még sokáig. A játék közben folytatódott, kis idő elteltével feléledt a gonosz (ezek szerint hallhatatlan), újra elindult a vár felé. Én kiabáltam bőszen, hogy Őrség, őrség! meg Kaput bezárni!, Imike mászott a sárkánnyal a vár felé, Bogi pedig felkapta a királykisasszonyt, és az anyabábhoz szaladt vele.

- Majd az anyukája megvédi!

- Ő meg tudja védeni?

- Igen, van egy varázskardja, azzal legyőzi a sárkányt!

(Éljenek a rettenthetetlen anyák!)

***

Zsuzsi hatására rászoktunk az ágyban olvasásra. Igaz, a könyv, amit ő ajánlott időközben lecserélődött (leginkább mindig másra), az esti mese ágyba költöztetése megmaradt. Ilyenkor Bogi figyelmesen hallgatja a mesét, Imike viszont rendszerit unja a hosszabb történeteket, ezért vagy elalszik vagy randalírozik, esetleg békésen tűr annak reményében, hogy cserébe ő is választhat egy könyvet. Ma este épp a tornász mutatványok mellett döntött, aminek persze az lett az eredménye, hogy jól bekoppantotta a fejét az ágy szélébe, úgyhogy jött pusziért. Így viszont, hogy végre egy pillanatra abbahagyta a zsizsegést, volt alkalma meghallani, hogy a mese hívószavai ezúttal őt is érdeklik:

- Buu! - mondta felvillanyozva. 

- Busz, igen, busszal megy a kisló a tündérnagymamához.

- Mama! - örült meg megint, majd bólintott, hogy ha ez ilyen izgi, akkor olvassak csak nyugodtan tovább. Olvastam. Két mondatot, akkor ismét felhangzott, hogy tündérnagymama.

- Mama! - kiáltott fel, aztán folytattuk. Újabb két mondat, újra tündérnagymama. Ekkor kissé aggodalmas arccal az arcomhoz hajolt, és szinte suttogva kérdezte:

- Papa?

- Hát, biztos ott van Papa is. - mondtam egy kicsit bizonytalanul, a mese ugyanis egy árva szót sem szól papákról, de Siminek ez is elég volt, olvashattunk tovább. A tündérnagymama újabb említésénél azonban újra elfogta a kétség:

- Papa?

- Ott van Papa is, ne aggódj. 

Bólintás. Aztán:

- Apa?

- Apa is.

- Te?

- Én is.

- Bo?

- Bogi is.

- Á?

- Igen., te is ott vagy? Van ott még valaki?

- Á. - mutatott ezúttal a kiságyra.

- Ákos is. 

Ekkor Bogi is beszállt:

- A másik Nagymama meg a másik Nagypapa!

- Ők is?

- Meg Marcsi. Meg Gabó!

Imi bólintással nyugtázza, hogy ők is.

- Még valaki? - kérdeztem én. Néhány másodperc szünet után:

- Viki. - mondja Bogi. Erre a felvetésre Simi kacagni kezd, amitől Bogi belelendül.

- Meg Domi. - újabb kacaj.

- Meg Vanda! - de ekkorra már annyira nevettek mind a ketten, hogy komoly veszélybe került az alvás, úgyhogy inkább folytattam a mesét....

(Menyhért Anna: A tündérváros és az eltörött tálka)

***

- Sikerült megvalósítanom a tervemet egy szék segítségével. - mondta Bogi, aki végre rájött, hogy tudja egyedül lekapcsolni a villanyt kézmosás után.

***

Iminek durva túlórás időszaka volt, kis túlzással akkor feküdt, mikor a gyerekek mocorogni kezdtek hajnalban. Az egyik ilyen alkalommal, miután adott inni Siminek, csak annyira volt energiája, hogy a gyerekszobában lerogyjon a szivacsra a gyerekek ágya mellé, azonnal el is aludt. Imike még visszaszunnyadt úgy fél órára, aztán kipattant a szeme, és gondolta, az apjáét is rá kellene bírni ugyanerre. Nem tudom, mióta kiabált ugrálva az Imi feje mellett, hogy Apa-apa-apa-apa-aaaaaaaaaaapa mire felébredtem, és kapcsoltam, hogy ezúttal jó lesz, ha én tudom le a reggeli műszakot. Bogi aznap éjjel kihasználta, hogy az apja ágya üres, valamikor hajnalban átköltözöttt, így ő arra ébredt, hogy kikelek mellőle az ágyból. Mikor Imike észrevette, hogy egymást kerülgetve kacsázunk a gyerekszoba felé, abbahagyta a kiabálást, széles mosolyt eresztett felénk, majd az apjára mutatott és közölte, hogy cssssssssss, apa, csssssssssss.