Anya (Mama) mondogatja egy ideje, hogy lassan kölcsönadhatnánk Bogit egy-egy éjszakára nekik. Sorolta szépen az előnyöket, hogy ahány éves, annyi éjszaka, meg jobb most szépen lassan elkezdeni, hogy hozzászokjon, mint akkor küldeni, mikor muszáj, meg legalább tudnánk csinálni néha programot magunknak. Meg persze, hogy nekik is jusson egy kicsi Bogiból, de ezt nem mondta... :)
Nehezen szántuk rá magunkat, győzködtem Imit néhány hónapig, mire hajlandó volt kihagyni a közös esti rituálét... Aztán most szombaton mégis beadta a derekát, úgy érezte, a hosszú hétvégén juttathat egy kicsit másnak is a sok örömből. Szombaton meg is kérdeztük Bogitól, hogy van-e kedve Gödöllőn aludni. Lelkesen bólogatott, hogy Maaaaaaaaaama, az sem vette el e kedvét, hogy hozzátettük, hogy de apa meg anya nem lesz ott. Nem baj? Nem. Hát, úgy csomagoltunk, hogy akár kint is maradhasson, aztán nekiindultunk meglepetésutunknak. Néhány együtt eltöltött óra után megkérdeztük, hogy na, maradsz? Bólogatás. Oké, akkor indulunk.
Nos, kicsit lassabban szedelőzködtünk össze, mint máskor... Kicsit tovább tartott kivinni a cuccokat, bekötni a gyerekülést, beindítani az autót. Bogi eleinte lelkesen, majd kicsit unatkozva integetett. További időhúzási lehetőség hiányában elindultunk. Aztán a szomszéd utcában Imike elkezdett torkaszakadtából üvölteni, úgyhogy megálltunk. Már rég megnyugodott, sőt, elaludt, Imi még mindig nem indult. Hátha utánunk szólnak, hogy nem bírja! Nem szóltak, hazaindultunk.
Én Pest határából akartam visszafordulni érte, akkor Imi volt erős. Itthon Imi két percenként nézte meg az órát. Fél 10, már biztos alszik, nem hívod fel anyukádat? 10 óra, miért nem hívnak?? Megjött az sms, minden rendben, nagyot játszott, fürdött, gond nélkül aludt el. Nem keresett minket, úgy viselkedett, mint aki tudja, mi történik.
Büszkén és csalódottan feküdtünk le. Ügyes nagy lányunk van, aki megérti, amit megbeszélünk. Nem is keresett minket, pedig azért egy kicsit reménykedtünk benne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése