Teszteltem. Bejött, a sejtésem. Ha beütöm a keresőbe, hogy anya, idilli-összebújós, meghitt anya-gyerek pillanatokat megörökítő képek garmadája árasztja az anyaság örömét. Kipróbáltam anyaság kulcsszóval is, azt gondoltam, ez azért már valamelyest árnyalni fogja a képet, és megjelennek a túlterhelt anyák vicces kis karikatúrái, melyek ellensúlyozni hivatottak az édes idillt. Ezúttal tévedtem: bár számos cikket olvastam az utóbbi években bakkeranyáktól (ti. a bezzeganyák ellentábora, akik lerántják a leplet a valóságról, bevallják hogy anyának lenni igenis szívás (!) ), a képek túlnyomó többsége így is idillt és harmóniát áraszt.
És lássuk be: erre vágyunk, ha az anyagágra gondolunk. Erre az összhangra, erre a kapcsolatra, az ölelésre, puszira, mosolyra. Ölben mesélésre, közös dalolásra, nagy beszélgetésekre. És milyen jó is! Mégis azt hiszem, ha egyszer valaki statisztikát akarna készíteni, kiderülne, hogy ez kb. az anyaság 2 %-a...
De végülis van más is, ami még vonzó a gyerekes létben: a nagy kacagások, közös bolondozás, csikizés, párnacsata. Na az igen! A móka! Az még jöhet! Csakhogy... (borzalom, hogy van csakhogy) ez hangos ám! Mindig. És nem csak akkor, amikor közös, és nem mindig van egyszerre meg a fogadókészség. És akkor jön az, hogy "csendesedj már egy kicsit", "ne rohangálj már", "mért dobálod azt a párnát?" "ne visíts már", "hagyd abba a pólóm rángatását". És akkor nem jön valahogy a felismerés, hogy ők most épp ugyanarra vágynak, amire elvileg én is. Hiszen ezt akartam: a mókát, jó kedvet, vidámságot... Szóval - ha szerencsém van - a közös móka mondjuk újabb 2%. És a többi?
Van még az a rész - de Isten látja lelkem, ezt a kísértést a születésük előtt igyekeztem elhessegetni magamtól -, amikor büszke anya lehetsz: mert okosak, szépek, kedvesek, udvariasak, előre köszönnek, éppen megfelelnek valami vélt vagy valós (jogos, vagy jogtalan) társadalmi elvárásnak, és ezért szülőként be lehet zsebelni az elismerő szavakat és pillantásokat. Azért ez is a jó rész.
És a többi: a mindennapok, a nevelés (szerintem igenis van nevelés, akkor is, ha ezzel Neveseknek mondok ellent), a jelenlét, a törődés, az aggódás. És ez néha fárasztó, idegtépő, monoton (ezért is jönnek a bakkeranyák, akik lerántják a leplet, és végre elmondják, hogy anyának lenni kibírhatatlan). Mégis ezek alapozzák meg azt a (na jó, lehet pesszimistán számolt) 5-6% idillt. De nem az idill anyaság. (Az anyaság nem idill). Az a tejszín. A hab a tortán. A könnyű rész. De meg kell tanulni megsütni hozzá a tortát. És néha odaég a krém, kicsapódik a vaj, megsüt a sütő, hozzáragad a papír, cukor helyett só kerül a piskótába... Néha receptet kell váltani. De ettől még fontos. Sőt, szerethető.